Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Az irodalom jegyében

Bödőcs Pállal találkozhattak kedden a kapuvári irodalombarátok a Rábaközi Művelődési Központban.
A babóti születésű író, aki „gyermekkorában, a háború után – a végleges széthullás előtt – még megismerhette népi közösségének természetét és hagyományait, az ötvenes években osztályidegen megbélyegzéssel az önművelésben találta meg az ismeretszerzés módját és örömét", szülőföldjén A magyar nyelv szelleme című új könyvéről beszélt. A kötet esszéi az író életének sorsdöntő eseményeiről, a szerző magyar és világirodalmi élményeiről szólnak.

November 6-án délután 3 órakor szintén irodalmi együttlétre várják az érdeklődőket Kapuváron, a művelődési központban. Lakatos Mihály, Székelyudvarhelyről származó író mutatja be Etimo apó csodálatos meséi című könyvét, amely az O. Nagy Gábor-féle szólásmondás-gyűjtemény felhasználásával készült.

A hagyományos megyei irodalmi hét rendezvényeként mutatkozik be a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtárban a Székelyföld című erdélyi irodalmi lap.

Ferenczes István költővel, a folyóirat főszerkesztőjével, Lővétei Lázár László költővel november 6-án délután fél ötkor a könyvtár előadótermében találkozhatnak a csornaiak. A beszélgetést Borbély János költő vezeti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűkre szabott költségvetési keretek

Kevés pénz jut a kapuvári és a csornai művelődési központ költségvetéséből az úgynevezett „nem… Tovább olvasom