Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Az elvándorlást nehéz megállítani

Anyagi támogatással, kedvezményes építési telkekkel próbálják a kisközségi önkormányzatok a fiatalok elvándorlását megállítani. Rábaszentmiklóson az akció sikeres, ám Himodon a külföldiek miatt hátrányban vannak a helybeliek.
A rábaközi kistelepülésekre jellemző, hogy az elmúlt években csökkent lélekszámuk. Talán Vásárosfalu az egyedüli, ahol ennek ellenkezője figyelhető meg, ott az átlagéletkor negyvenhárom év. Az önkormányzatok anyagi támogatással, kedvezményes építési telkekkel próbálják otthon marasztalni fiataljaikat, ám az érdeklődés a házhelyek iránt csekély.

Rábaszentmiklóson az önkormányzat ugyan nem rendelkezik építési telekkel, ám ha valaki a kis falu nyugalmára vágyik, tud telket vásárolni.
A letelepedőket a község is támogatja.

– Százötvenezer forinttal támogatunk mindenkit, aki a községben házat vásárol vagy építkezni kezd – mondta Szabó Miklós polgármester. – Ez nem kölcsön, hanem vissza nem térítendő segítség, hiszen meg kell becsülni mindenkit, aki Rábaszentmiklóson kezd új életet. Önkormányzati telkeink ugyan nincsenek, de magánkézben vannak olyan területek, amelyek alkalmasak a beépítésre.

Sajnos mint mindenhol, nálunk is kevés a fiatal, de a tapasztalatom az, hogy a korábbi évtizedektől eltérően ma már nem vágynak el tőlünk, inkább itthon alapítanak családot és maradnak. Ez különösen a következő években lesz szembetűnő. Örömteli példa az a házaspár, akik falunkból elszármaztak, de most a gyökereik visszahúzzák őket, hazavágytak és visszaköltöznek Rábaszentmiklósra.

Vásárosfalu azon kevés községek közé tartozik, ahol az elmúlt években nőtt a lélekszám. Jellemző mutató, hogy az átlagéletkor 43 év, az óvodások és általános iskolások pedig többen vannak, mint a nyugdíjasok.

– A kedvező tendencia azoknak a kedvezményeknek is köszönhető, amiket az önkormányzat biztosít a letelepedőknek – ismertette Molnár Sándor polgármester. – Ilyen például az a százötvenezer forint, amelyet az építkezők, házvásárlók kapnak, ami azt jelenti, hogy a telek gyakorlatilag ingyen van a fiataloknak. Ezt az összeget egyébként idén emelni szeretnénk, ha lehet, kétszáz-kétszázötvenezer forintra. Emellett jár még szülési segély és a házasodókat is támogatjuk.

Terveink szerint újabb építési telkeket alakítunk ki, tizenkét házhelyet szeretnénk közművesíteni, amit szintén a fiatalok vásárolhatnak meg kedvezményesen. A rendszerváltás idején alig haladta meg a község lélekszáma a 150-et, most pedig 184-en vagyunk.
Zsebeházán viszont csökken a lakosság száma, az elmúlt öt évben például mindössze két kisbaba született a faluban.

– Kamatmentes kölcsönt tudunk biztosítani az építkezőknek és a házvásárlóknak, de ezt sajnos csak kevesen veszik igénybe – számolt be a helyzetről Nagy Gáborné polgármester. – Csökken a lélekszám és egyre több a nyugdíjas. Pedig építési telkeink lennének, hirdettük is az ingatlanokat, de az igény nagyon csekély volt. Zsebeházán elég elfogadható áron lehet házat is vásárolni, de ennek ellenére nem jellemző az érdeklődés.

Dr. Pődör Péterné polgármester szerint Himodon a helyi fiatalok hátrányba kerültek a faluban házat vásároló külföldiekkel szemben.
– Komfort nélküli, nagy ráfordítást igénylő ingatlanokat vásárolnak meg a külföldiek olyan magas árakon, hogy azzal a helybeli fiatalok nem tudnak versenyezni – vázolta tapasztalatait Himod vezetője.

– Így aztán nagy- arányú az elvándorlás nálunk, öregszik a község, a fiatalok inkább a városokban keresik a boldogulásukat. Önkormányzati telkünk nincs túl sok, kevesen is érdeklődnek, pedig jelképes összegért kínáljuk megvételre. Tavaly bevezettük az úgynevezett letelepedők támogatását, százhúszezer forinttal tudjuk segíteni őket.

Maglócán viszont nincs ilyen gondja a község vezetőinek, hiszen hiányzik a fiatal korosztály. Dombos Márk polgármester szerint a faluban a ’90-es években épült utoljára ház.

– Százan élünk Maglócán és az a korosztály, amelyik családalapítás előtt állna, teljesen hiányzik a faluból, így letelepedési segélyen sem kell gondolkodnunk – panaszolta a polgármester. – Telek még csak-csak akadna, érdeklődő viszont egyáltalán nincs, csupán külföldiek vesznek meg öreg, romos házakat és újítják fel azokat. A ’90-es évek végén épült új ház, előtte viszont 1974 óta egy sem.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Művészeti oktatástól az iskolaépítésig

A most kezdődött 2004, hazánk európai uniós csatlakozásának esztendeje. Intézményi és települési… Tovább olvasom