Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Az első feldíszített fenyőfára emlékeztek Osliban

A helyi hagyomány szerint az ország első feldíszített fenyőfájára emlékeznek minden évben Osliban. A 160 éve először fát állító Jáky Ferenc plébános, békebíró és orvos volt egy személyben.

A település és környékének mintegy négyszáz gyermeke addig sosem látott látványosságra gyűlt össze Osliban 1850 karácsonyán, amikor a község plébánosa, Jáky Ferenc feldíszített fenyőfával köszöntötte Jézus születésének ünnepét. A falu történetírói szerint egykori plébánosuk ezzel az ünneppel 160 éve elsőként állított karácsonyfát az akkori vármegyében (mai tudásunk szerint a karácsonyfa-állítás divatját a martonvásári grófnő, Brunszvik Teréz hozta Bécsből Budára: 1828-ban már karácsonyfát állított az általa alapított krisztinavárosi első kisdedóvó intézetben – a szerk). A korabeli katolikus krónikák feljegyzései szerint a plébános a felállított fa köré gyűjtötte az iskolás gyermekeket és névre szóló ajándékokat osztott szét köztük. A 160 évvel ezelőtti karácsony énekléssel és gyertyagyújtással folytatódott. Ahogy a krónikák írták: „a könnyek sűrűn hulltak a gyermekszemekből, mindez pedig nem sokkal a gyászos végű ’48–49-es szabadságharc után alig egy évvel".

Osli karácsony: A helyi gyermekek egykori plébánosuk emlékét őrzik a feldíszített fenyőfánál.
Osli karácsony: A helyi gyermekek egykori plébánosuk emlékét őrzik a feldíszített fenyőfánál.

Jáky Ferenc 1845-től haláláig, 1885-ig volt a rábaközi kistelepülés plébánosa. Osliban azonban nemcsak papként, de békebíróként és több esetben háziorvosként is tevékenykedett. Utóbbi munkájára igazán az 1873-as kolerajárvány idején volt szükség.

˝A szeretet mindenekfelett" – tartotta Jáky Ferenc, aki éberen őrködött az osli lelkek tisztasága felett is. Vallotta, akié az ifjúság, azé a jövő, ezért az iskolai oktatás mellett a helyi ifjak szabadidejére is nagy hatással volt. A szegényebb gyermekeknek irkát, tanszereket és tankönyveket osztott, vigyázott a fiatalok megfelelő viselkedésére is.

Jáky Ferencre minden évben emlékeznek az osliak, 2006-ban, születésének 200. évfordulóján emléktáblát állítottak a településen, a helyi temetőben lévő sírját szerető kezek gondozzák évről évre. Az idei karácsonyi készülődés során a helyi gyermekek versekkel, dalokkal és maguk által díszített karácsonyfával emlékeztek a vármegye első feldíszített fenyőfájára és Jáky Ferenc plébánosra.

Olvasóink írták

  • 2. sivatag66 2010. december 27. 21:47
    „hehehehehe:((((((((((((((((((((”
  • 1. janika 2010. december 27. 13:41
    „Jé, hisz ott született és fogták el a Hany Istókot!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A varázslatos karácsony

Karácsony napja és vigíliája számos népszokást és hiedelmet őriz. Magyarországon a karácsonyi néphagyományban közép-, kelet- és dél-európai jellegzetességek találkoznak. Tovább olvasom