Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Az életképességet bizonyítanák

A Dél-rábaközi Iskolaszövetség a tanév kezdetével kialakította szervezeti rendszerét és megkezdik a tanári továbbképzések szervezését. Tavasszal tíz település részvételével alakultak meg, de várják a további belépőket.
Ez év áprilisában jegyezték be a Dél-rábaközi Iskolaszövetséget. Akkor tíz település lépett be a szervezetbe, de Tompáné Balogh Mária intézőbizottsági elnök szerint várják soraikba a további településeket is. Működési területük túlmutat Dél-Rábaköz határain, hiszen tagjaik közt tudhatják például Vitnyédet és Pálit is.

A szervezési feladatokról Tompáné elmondta: a tanév kezdetével gyorsították munkájukat, a napokban tartották évindító igazgatói értekezletüket és létrehozták a szakmai munkaközösségeket. A szövetség gazdasági ügyeinek intézését a beledi polgármesteri hivatal munkatársai vállalták.

Anyagi forrásaikat pályázati úton biztosítják. Tompáné Balogh Mária örömmel jelentette ki, már két pályázaton is nyertek: a SZAK 2004 nevűn közel hatszázezer, a Takács Etel Pedagógiai Alapítványtól pedig kétszázezer forintot.

Minacciné Halász Emma menedzser szavai szerint a szövetségben hat munkacsoport alakult különféle szakokra. Így például magyar–történelem, igazgatói, matematikai és egyéb munkaközösségek. Ezek vezetőit a tagiskolák szakembereiből válogatták ki, munkaköri leírásuk a napokban elkészült. Így került a történelem-munkacsoport élére Hantó Szabolcs, a beledi iskola igazgatója. Elmondása szerint a munkacsoporton belül terveznek előadásokat és vetélkedőket.

Minacciné Halász Emma hangsúlyozta, legfőbb feladatuk a tagiskolák tanárainak továbbképzése és a szakmai összefogás megteremtése. Szeretnék függetleníteni magukat a központi, nehezen elérhető képzésektől, ezeket saját iskoláikban tartanák meg. Vannak ingyenesen lehívható kurzusaik, de terveznek akkreditált, fizetős továbbképzéseket is, amihez az iskolák e célra meglévő keretét használnák.

Távlati céljaikról Minacciné Halász Emma elmondta:

Szeretnék bebizonyítani, a kisiskoláknak van létjogosultságuk az oktatási rendszerben, szakmailag fejleszthetők, megvalósítható a közös érdekképviselet.

A szövetség nyitó előadása október elsején Páliban lesz, ahol Hoffmann Rózsa docens tart előadást a pedagógusetikáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén nincs forrás a kikötőkre

A Rába-parti önkormányzatok idén biztosan nem építenek kikötőket a folyó mentén. Elképzelések és… Tovább olvasom