Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Átadták a buszpályaudvart

Csorna - Hetvenmillió forintból újították fel a csornai autóbusz-pályaudvart. A beruházást a Kisalföld Volán végezte el, hivatalosan pénteken adták át a forgalomnak.
Pénteken hivatalosan is átadták az utasoknak Csorna felújított autóbusz-pályaudvarát. A beruházás 70 millió forintba került, melyet a Kisalföld Volán önerőből finanszírozott.

A csornai buszmegálló történetét Soós Gyula idézte fel, aki 1954-ben került a céghez, később a városi üzem vezetője is lett. A nyugdíjas volános szerint 1954-ben egy dobozos busszal kezdtek. A jármű megállója a városközpontban volt. Néhány évvel később kényelmesebb buszmegállót kapott a város. 1979-ben költöztették mai helyére az állomást, 1984-ben építették át és nyerte el a ma is látható külsejét.

Elkészült a felújítás: Pénteken átadták az utasforgalomnak a modernizált csornai buszpályaudvart.

A mostani felújítás, átalakítás során kívül is tatarozták az épületet. Kényelmesebbek lettek a várótermek és korszerűbb lett az informatikai rendszer.

Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója a Kisalföldnek elmondta: e hálózatnak köszönhetően új a járatok mozgását figyelő naplórendszer is, mely a forgalmisták munkáját segíti. Újak lettek az információs táblák és a hangos utastájékoztatás is. A csornai autóbusz-pályaudvart naponta 480–500 járat érinti. Legjelentősebb a diákszállítás és a dolgozói utaztatás.

Avatás: Turi György, Tóthné Temesi Kinga és dr. Dabóczi Kálmán közösen vágta át a nemzetiszínű szalagot.

A csornai ünnepségen Pócza Mihály köszöntötte a megjelenteket, majd Turi György csornai polgármester, Tóthné Temesi Kinga, a Regionális Közlekedésszervezési Iroda vezetője és dr. Dabóczi Kálmán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közszolgáltatások Szervezése Főosztályának főosztályvezetője mondott beszédet. Utána közösen vágták át a nemzetiszínű szalagot.

Olvasóink írták

  • 11. ezvan 2008. március 11. 08:39
    „A csicsásság egyértelműen szimpatikuasabbá teszi a pályaudvart.
    Az, hogy hasra esik az utazni vágyó az burkolat hibája miatt az nem érdekes. Addig amíg baleset nem lesz belőle. Akkor aztán fizethet a volán.
    A pályaudvart felújították a javítóbázist meg eladták. A hírek szerint április végén bezár. Ezt is ünnepélyes keretek között fogják megtenni?
    Ezután kellemes környzetben várhatják az utasok mire egy pitiáner műszaki hiba miatt Kapuvárról netán Győrből megérkezik a műszaki mentés.”
  • 10. Kritikus 2008. március 03. 12:11
    „Kedves Cerebellum!

    Ket fontos tenyezöt hagytal ki a szamitasodbol: az összeget, amelyek a projekteknel altalaban a "tanacsadas, okoskodas, szakertö" kategoriaban futnak, es a "közvetitöi sikerdijakat"

    (Hozzateszem, nem lattam a csornai buszpalyaudvart, es a projektet sem ismerem, tehat erröl nem tudok semmí közelebbit)”
  • 9. Cerebellum 2008. március 01. 22:01
    „Kerdezo hozzászólására reagálva: valóban AUTOCOM van az utóbbi időben, ám ez nem kerül számottevően többe. ugyanis a Kisalföld Volán nagy előnye, hogy közbeszerzési pályázatot ír ki minden hasonló beruházásra, melynek során a piaci árnál 20-30%al magasabb áru, ámde relatíve legolcsóbb pályázat nyer. Ez nem kerül ennyivel többe. Az audio-vizuális rendszerhez pedig nem kell szerver(ezt hozzáértőként mondom). Bőven elég egy szoftver amit lehet programozni, hogy x óra y perckor milyen hangfájlt játszon le. Ehhez nem kellenek milliók, egy 486-os őrségi gép bőven megteszi, mindössze a hangfájlok tárolásáról kell gondoskodni, ahhoz viszont egy nagyobb HDD is megteszi. Mindennek az eszmecserének ellenére valóban példanélküli, hogy egy csornához hasonló, gazdaságilag(és szinte minden egyéb téren) hanyatló településen ekkora beruházás történik. De mindettől függetlenül változatlan az álláspontom. Az utazási komfort mit sem változott. Egy hétköznapi hasonlattal éllve: ugyan az a kaki csak a csomagolás változott. a 6. hozzászólásban említett munkadíj nem számottevő. A volán is csak egy megrendelő, ugyan olyan áron kapja a szolgáltatást, mint bárki magánemberként. Ez nem kerül annyiba amennyit költöttek rá.”
  • 8. 1 hozzászóló 2008. március 01. 20:37
    „Mit ér a zebra, ha az emberek, gyalogosok figyelmen kívül hagyják, és össze-vissza eszetlenkednek az autók, buszok előtt?!”
  • 7. egy közlekedő 2008. március 01. 19:57
    „Gratulálhatnék is ha a pályaudvar ezáltal biztonságosabb is lenne. Egy súlyos baleset után ebből a sok pénzből zebra felfestésére sem telik?”
  • 6. 1 hozzászóló 2008. március 01. 15:38
    „Azért azt se felejtsétek el, hogy nem csak megvásárolni kellett az eszközöket, berendezéseket, de a munkadíjat is ki kellett fizetni azoknak, akik ezt kivitelezték. És ez sem 2 fillér lehetett.

    Győrben pedig azért nem érteni kristálytisztán, hogy mit mondanak a hangosbemondóban, mert ott nagy a forgalom (vasútállomás, Baross-híd, és még több busz, mint Csornán).”
  • 5. Kerdezo 2008. március 01. 14:47
    „Mondom, hogy nem tudod, miről beszélsz. A FOK-GYEM már évekkel ezelőtt megszűnt: most AUTOCOM van helyette, ami jobb minőségű, viszont drágább is. Győrben nem tudom, hogy milyen hangszórók vannak, mindenesetre ott egy szót sem lehet érteni a bemondásból, míg Csornán most kristálytisztán érthető minden. Aztán mit gondolsz, a kijelzők és a hangszórók maguktól tudják, hogy mit kell kiírni/bemondani? Ehhez (is) kellett a komoly informatikai fejlesztés, többek között egy erős, stabil szerver, amely az egész rendszert irányítja. Az épületet nem csak átfestették, hanem belülről komolyan át is építették. Abban igazad van, hogy lehetett volna még többet tenni, pl. felújítani az utakat, viszont szerintem az elért dolgokat sem kellene elbagatellizálni. Ha még nem nézted meg személyesen (hozzászólásaid alapján gyanítom), javaslom, hogy tedd meg, talán kicsit változik a véleményed!”
  • 4. Cerebellum 2008. március 01. 14:22
    „Legyünk nagyvonalúak. Kb 10 kocsiállás van csornán, de legyen most 15, hogy lásd nem a levegőbe beszélek. A kisalföld volán minden digitális hirdetéshez fok-gyem rendszert használ. egy kocsiálláshoz egy ilyen kijelző kb 700ezer Ft. Ez még csak 10 millió 500ezer. Ehhez hozzájön az audio rendszer. tegyük fel, hogy kicseréltek mindent(kábelek, erősítők, mikrofon, átjátszók, hangszórók). Gondolom a Somogyi elektronikos hangszórónál jobbat nem vettek, mert győrben is az van. Kb az egész pályaudvarra ez 2 millió mindennel együtt, de mivel nagyvonalúak vagyunk, legyen 3. ez még csak 13 millió 500ezer. Van kb 3 irodahelyiség, mondjuk mindegyikben 2 alkalmazott. Tegyük fel, hogy mindegyik lapit kapott és nem is gagyit. Erre megint írunk 2 milliót. ez így már 15 millió 500ezera(arról nem is beszélve, hogy termelőválallatról lévén szó az áfát mindenből visszaigényelheti!!)Tehát akkor 54 millió 500 ezer lenne a festés, vagy kihagytam valamit??? Igazatok van. Tényleg gratulálnom kellene. Ti meg bizonyára lelkes csornaiak vagytok akik ennek a beruházásnak köszönhetően többet fogtok buszozni.”
  • 3. Kerdezo 2008. március 01. 14:11
    „Cerebelum: "Korszerüsítették az informatikai rendszert. bizonyára új laptoppal bővül az irodai dolgozók gyűjteménye. Ehhez kell 70 millió forint?"

    Ha azt sem tudod, hogy miről van szó, akkor miért hisztizel ennyire?”
  • 2. Cerebellum 2008. március 01. 13:47
    „Nagyszerű!
    Átfestették az épületet, mostmár kijelzőn látja az ember, hogy hova utazhat az adott kocsiállásról, és....mi is változott még???azt hiszem ennyi. mást nem is nagyon tudok felhozni. A váróterem ugyan olyan, mint volt, a járda sem változott, az út is ugyan olyan rossz mint volt. Korszerüsítették az informatikai rendszert. bizonyára új laptoppal bővül az irodai dolgozók gyűjteménye. Ehhez kell 70 millió forint? mivel vonták be az épületet, arannyal???20 millióból megolható lett volna a beruházás. Ez nem büszkeség a volánnak, henm szégyen.
    És még egy befejező gondolat. Ettől még nyáron ugyan úgy 50 fok lesz mindegyik járaton. Ebből a pénzből inkább vágtak volna rendes ablakot a credokra!!!!!!!!!”
  • 1. gango 2008. március 01. 08:49
    „Gratulálok a felújított pályaudvarhoz!
    Ami pedig különösen tetszik nekem,az az audiovizuális utastájékoztatás!Nagyon örülök annak,hogy az akadálymentesítés címén gondoltak a látássérültekre is!
    KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Hanság Expo helyett jön a Tökös búcsú

Kapuvár - Nyolc év után nem rendezik meg Kapuváron a Hanság Expót az idei Anna-napi fesztiválon. A… Tovább olvasom