Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Áldatlan áruház melletti állapotok

Egyre több a panasz a kapuvári bevásárlóközpontok környékére: az otthagyott szemétre.
A kapuvári bevásárlóközpontok környékén lakók neheztelnek az áruházak parkolóiban található állapotok miatt. Eltakarítatlan szemétről és néhol magánházak udvaraira bejáró vendégekről szólnak a hírek. Az egyik belvárosi áruház szomszédjában lakó Horváth Imre elmondta: a bevásárlóközpont tavalyi megnyitása óta egyre több vásárló jár át a háza mellé, esetenként az udvarára is, mintegy mellékhelyiségnek használva azt.

Horváth Imre
Előfordul olyan eset, hogy osztrák hívatlan látogatót kellett kitessékelni a telekről, aki később még fel is háborodott az intézkedésen, mondván, miért nincs az áruházban megfelelő helyiség. Horváth Imre hangsúlyozta, nem egyszeri esetről van szó, többször a háza mellett lévő védett fákat „tisztelik meg" a vásárlók. Hozzátette, nem csak velük vannak gondjai. Véleménye szerint a szomszédos áruház parkolója lassan belefullad a szemétbe. A papírhulladékon kívül a tavaly szilveszteri petárdák darabjait fújja a szél, sőt, az elmúlt tél kavicsszórásának nyomai is fellelhetők még.

Hasonló problémákkal küzdenek a lakótelepi bevásárlóközpont parkolójában és környékén is, ahol a lakók szerint néha az erkélyek alá is merészkednek a sürgősen dolgukat végezni akaró vásárlók.
A kapuvári városháza építési irodájából kapott tájékoztatás szerint a bevásárlóközpontoknak nincs olyan kötelezettségük, hogy a vevőik számára mellékhelyiséget biztosítsanak. Ennek talán ellentmondani látszik az a tény, hogy egy vitnyédi áruház tulajdonosát hét darab illemhely építésére kötelezték, még külön a mozgáskorlátozottak részére is. A városfejlesztési iroda vezetője, Vertetics István kijelentette: a legutóbb épült bevásárlóközpont kivételével minden áruház parkolója a cégek tulajdonát képezi, annak tisztítása a tulajdonos kötelessége. A fent említett szupermarket ügyvezetőjének nyilatkozata szerint a parkoló takarítására szerződtek egy külsős céggel, akik hetente tisztítják az áruház környékét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hulladékfronton a helyzet változatlan

Bősárkány határában, de már csornai területen, a „Barázdás-dűlő” mellett még mindig áll… Tovább olvasom