Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Álarcos férfi rabolta ki a szilsárkányi takarékszövetkezetet

Az álarcot viselő, 170 cm magas, 30 év körüli, fekete bőrkabátos férfinél riasztópisztoly volt. Több mint egymilliót vitt magával (a fotó illusztráció)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya fegyveres rablás gyanúja miatt keresi azt az ismeretlen támadót, aki tegnap délután két óra előtt ment be a szilsárkányi takarékszövetkezetbe.

Az álarcot viselő, 170 cm magas, 30 év körüli, fekete bőrkabátos férfi amint az ügyféltérbe lépett lövést adott le, feltehetően gázriasztó fegyverével. Ezután lépett az ügyfélablak mögött tartózkodó alkalmazotthoz és nyomatékosan felszólította a bevétel átadására.

A hölgytől miután megkapta a több mint egy millió forintot, gyalogosan távozott a pénzintézetből.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. kackac 2010. december 18. 18:05
    „roszko05-nek:
    Három asszony este megy a faluban és a kocsma előtti árokban egy teljesen sáros férfit találnak. Az arcát nem lehet felismerni, így a nadrágját húzzák le.
    - Ez nem az én férjem, mondja az első.
    - Ez tényleg nem a te férjed, mondja a második.
    - Ez tényleg nem a te férjed, mondja a harmadik, de nem is falubéli.”
  • 20. annobon 2010. december 17. 12:08
    „Azért van odaírva a kép alá, hogy "a fotó illusztráció".”
  • 19. meir 2010. december 17. 11:40
    „az egesz cikkben az a rohejes,hogy a mellekelt fotot eddig ugy Ot-Hat kulonfele rablashoz felhasznalta ma a Kisalfold!
    a masik meg az hogy,; a foton nem egy rablo van,hanem a "magyaroknyulai"c.terrorista szervezet egyik oszlopos tagja!!”
  • 18. Hajnalom 2010. december 17. 08:07
    „Remélem elkapják azt a szemetet és a karácsonyt már a rácsok mögött tölti!!!!!!
    Remélem a hölgyek pedig mielőbb kiheverik(már amennyire lehet felejteni) ezt a támadást!!! Sok erőt kívánok nekik!!
    Jah,én roszko05-el értek egyet...tuti nem falubeli volt...”
  • 17. roszko05 2010. december 16. 21:31
    „Jah és a Betörön ÁLARC volt és csukja nem láthatták az arcát...Gázpisztollyal a kezében...”
  • 16. roszko05 2010. december 16. 21:17
    „A hölgyek este fél9ig a rendőrségen voltak,és még most sem heverték ki a támadást.A fickó Biztos h nem falubéli volt.”
  • 15. Juzek 2010. december 16. 20:33
    „Akkor talán a hölgyeket kérdezzék, ha csak fekete bőrkabát volt rajta, bármilyen pisztollyal a kezében.
    Lehet, hogy nem falubéli, az pedig már jó ki indulás.”
  • 14. roszko05 2010. december 16. 20:32
    „Van kamera a szilsárkányi takaréknál.1 ami a automatát figyeli,1 pedig bent az ügyféltérbe
    Remélem megtalálják ezt a szemétládát!!!”
  • 13. BenjaminFein 2010. december 16. 20:11
    „térfigyelő kamera..? hol Szilsárkányban..? :):)
    azért annyira jól ne menjen már..:)”
  • 12. annobon 2010. december 16. 16:49
    „11-hez: és atérfigyelő kamera majd utánafut a rablónak, hátulról hatalmas tigrisugrással ráveti magát, kényszerítő eszközt alkalmaz és végül bekíséri a delikvenst a körzeti megbízotthoz. :)”
  • 11. bősárkányi 2010. december 16. 15:31
    „Ha lenne elég térfigyelő kamera ugy-ugye?!”
  • 10. annobon 2010. december 16. 13:51
    „Én is! (176) :D”
  • 9. Epoxigyanta 2010. december 16. 13:48
    „Én magasabb vagyok 170cm-nél.”
  • 8. annobon 2010. december 16. 12:53
    „7-hez: Max egyetértek! Ez egy nagy muhaha (ha már a kéket említetted). :))”
  • 7. GianniV 2010. december 16. 12:44
    „6-hoz: Ott a szmájli a mondandóm végén. Én is úgy gondolom, mint te. Többek között az is zavar, hogy ilyen kretének miatt szigorítják állandóan a fegyvertörvényt. (Dzsihád neki! Gondolom érted a kék fórumról ezt a szófordulatot) A másik, hogy rendet kellene már tenni. Lassan extrém sportnak számít a bankbajárás.”
  • 6. annobon 2010. december 16. 12:39
    „5-höz: lehetett végülis, de kicsi a valószínűsége. Ő amolyan egyre tipikusabbá váló gázriasztó-pisztolyos megélhetési bankrablónak tűnik. Egyre több lesz a hasonló. Még mindig "életszerűbb", mint a biciklipumpás társa! ("Fegyvernek látszó biciklipumpával rabolta ki az egyik soproni presszót egy álarcos férfi.")”
  • 5. GianniV 2010. december 16. 12:35
    „1!
    Lehetett éles fegyver vaktölténnyel is. :-)”
  • 4. feri23 2010. december 16. 12:19
    „Jóltette:):)”
  • 3. annobon 2010. december 16. 11:54
    „Vehet magának valami komolyabb fegyvert is a fa alá. :))))”
  • 2. babyangyal 2010. december 16. 11:44
    „Hát mivel a rendőrök tehetetlenek minden téren,így a rablónak biztos kellemes karácsonya lesz :(”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécsi ajándék Rábatamásin át Devecserre

A bécsi Haebergasse általános iskolája kilenc éve ápol partnerkapcsolatot a rábatamási iskolával. Tovább olvasom