– Bár két éve szervezzük a kapuvári drognapot, a hivatalos bejegyzés csak a minap történt meg – mondta
Szabó Tamás, a nemrég alakult Kis-Rába Menti Egészséges Nemzedékért Alapítvány egyik ötletgazdája és alapítója. A pénteki drogmentes nap szervezése már kinőtte a kereteket, ahogy az alapító mondta: az amatőrizmust felváltja a profizmus. A sikeres programsorozat idén már kétnapos, kapcsolódva a Kapuváron tartandó megyei rendőrnap programjaihoz.
A pénteki drognap előadásai Horváth László őrnagy, a kapuvári rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója szerint a pénteki drognapon megismétlődnek a tavalyi, jó színvonalú előadások. A vendégek közül ki kell emelni dr. Takács Róbert vezetőügyészt, a fiatalkorú elkövetők szakértőjét, dr. Zacher Gábor toxikológusprofesszort, aki az elmúlt év egyik legjobb előadását tartotta. – Mindenképpen meg kell említeni dr. Horváth Péter jogvédőt, aki Dukai Reginával a szerzői jogokról tart előadást – mondta az őrnagy. Nagy érdeklődésre számíthat dr. Stramler Mihály is, aki a szenvedélybetegek leszoktatásának szakértője, és előadására két egykori betegét is magával hozza Kapuvárra. |
További terveikről szólva
Szabó Tamás elmondta: sport- és családi napok rendezésével igyekeznek megvalósítani az alapítvány nevében is felfedezhető célokat. Ezeken kívül a gyermeknapi programokban is részt vállalnának. – Az alapítvány szervezői közt hét helybélit találunk, akik közt orvos, vállalkozó és rendőr is van – mondta
Szabó Tamás.
A civil szervezet elnökének Németh Gyulát választották. Bár az alapítvány tagjainak bővítésén nem gondolkodnak, ez idáig is több helyi vállalkozótól érkeztek a felajánlások, amit a továbbiakban is köszönettel várnak az 58900040-11016982-es bankszámlaszámra.
– A drognap napközbeni ingyenes rendezvényeire mindenkit szeretettel várunk, de az iskolák tanulóinak külön is a figyelmükbe ajánlanám – hangsúlyozta
Szabó Tamás.
Turbók Attila