Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Ács Lajos atya szülőfalujában is maradandót alkot

Szil–Szany - Szoboradománnyal hálálja meg a sok jót szülőfalujának, Szanynak Ács Lajos szili plébános. A Szent István-szobor lesz a harmadik köztéri alkotás, mely az atya nevéhez fűződik. Az atya vallja: szegény az a község, melynek nincsenek szobrai.
Ács Lajost nyugodtan nevezhetjük építő, maradandót alkotó plébánosnak. Az ő kezdeményezésére állítottak nyolc évvel ezelőtt Szilban Szent István-szobrot, tavaly ő és családja adományozott egy Szent Erzsébetről készült alkotást Szilnak. Az évek során felújíttatta a szili, a vági és a kistatai templomot, és már gyűjti a pénzt a rábacsanaki renoválására. Munkáját Szil díszpolgári címmel ismerte el.

Egyelőre Lajos atya irodájában van Szent István-szobor, amelyet augusztus 20-án szentelnek fel. Az alkotás „törlesztés
Egyelőre Lajos atya irodájában van Szent István-szobor, amelyet augusztus 20-án szentelnek fel. Az alkotás „törlesztés" a szülőfalunak.Fotó: Cs. Kovács Attila


„Törleszteni, vissza szeretnék adni valamit a szülőfalumnak mindazért, amit én kaptam"– mondta el a Kisalföldnek Ács Lajos atya a szoboradománnyal kapcsolatban.

– Az emlékek megőrzése feladatunk, ahogy a hagyományok ápolása is – beszélt munkájáról, elveiről a Kisalföldnek. – Ehhez hozzátartozik a templomok megóvása, felújítása, de a köztéri alkotások állítása is. Vallom: szegény az a település, ahol nincsenek szobrok. A szobor a kultúra hordozója. A lelkemet öröm tölti el, amikor a gyerekek elsétálnak a szili Szent István előtt és kórusban mondják: István király, istenáldás... Vagy ha idegenek állnak meg akár a Szent István-, akár a Szent Erzsébet-szobor előtt, megnézik, lefényképezik. És hogy miért Szanyban állítjuk fel az alkotást? Sokkal tartozom a falunak.

Ács Lajos aztán gyerek- és fiatalkoráról mesélt. Az Egyház utcában elkövetett csínytevésekről, a „templomátdobó versenyről" és Kövecses József plébánosról. József atya végtelen türelemmel és szeretettel nézte el a gyerekek kisebb-nagyobb vétségeit.

– Szanyi vagyok, odakötnek a gyökerek, ott kereszteltek, elsőáldoztam, bérmálkoztam és újmisémet is a szanyi templomban mondtam – sorolta Lajos atya.

– Keresem az ősök nyomát és megpróbálok törleszteni a hibákért, az akaratlan vétségekért. Idős édesanyám áldását adta kezdeményezésemre és támogatta.

A szili Szent Erzsébet-szobrot is Ács Lajos és családja állíttatta.
A szili Szent Erzsébet-szobrot is Ács Lajos és családja állíttatta.


– Édesapám korábban, testvérem, aki Szanyban volt kántor, két és fél éve hunyt el. Nekik is emléket állítunk most. Úgy érzem, a templom melletti parkban méltó helyet kap a szobor.

A szanyiak örömmel fogadták falubelijük felajánlását, ajándékát. Az egyházközség és az önkormányzat vezetői is köszönettel vették az adományt. Az alkotást Domonkos Béla érdi szobrászművész készítette el bronzból. Lajos atya a szoborállítás „anyagi vonzatáról" nem szívesen beszélt. Annyit árult el, hogy minden költséget számolva ötmillió forintba kerül. „Én dicsekedni nem akarok, a mellveregetés távol áll tőlem. Örülök, hogy szülőfalumnak visszaadhatok valamit" – jegyezte meg. Az atya arra is választ adott, miért Szent István királyra esett a választása.
– Ő az államalapító, a kereszténység atyja. 1961-ben róla mondtam első szentbeszédemet, az imádkozó Istvánról. Most a szoborban is a kezét imára kulcsoló István jelenik meg. Domonkos Bélának elmondtam, leírtam elképzeléseimet és olyan művet alkotott, amilyet elképzeltem. István arca, a pillantása lélekbe markol, kifejezése markáns, tiszteletet parancsoló. A szanyiak amúgy is nagy tisztelői Szent Istvánnak.

Emlékszem gyerekkoromból, a férfiak és az asszonyok mindig a legszebb ünneplőjüket vették magukra Szent István napján. A talapzat azért lesz fekete gránit, mert az is az ünnepélyesség jelképe. Az ének is azt mondja, „Hol vagy, István király? / Téged magyar kíván, / Gyászos öltözetben teelőtted sírván".

A Szent István-szobrot augusztus 20-án, a délelőtt tizenegy órakor kezdődő szentmise után adják át és szentelik meg. Felirata: „Szent István Krisztust hordozta: szívében, ajkán és cselekedetében. István király! Istenáldás!" A hátoldalán olvasható lesz: „A Szent István-szobrot adományozta: Ács Lajos címzetes kanonok, plébános, Ács Ilona kántor és szüleik."

Olvasóink írták

  • 8. Szanyi 2008. augusztus 17. 21:52
    „Tisztelt Ács Lajos címzetes kanono, plébános Úr!

    Kiemelkedő szerettel köszönjük, hogy saját megtakaritott pénzén önzetlenül szülőfalujára, Szanyra gondolt,akkor amikor ezt az összeget saját magára, vagy a szili plébániára is el tudta volna költeni.

    Kezdeményezése a régi utca nevek visszaállítása, országos tendencia, megyénkben iis gykori és követendő tendencia.

    Végezetül Széchenyi István szavaival fejezem ki köszönetemet:
    "Ha mindazt amit szívünk érez, tolammal leírhatnám,
    Mindazt amit Neked köszön, méltán előadhatnám,
    Nagyon Boldog lennék."”
  • 7. jobbegy 2008. augusztus 17. 08:38
    „Milyen jó lenne, ha az ilyen csuhások még tőrvényt is alkothatnának?”
  • 6. G.D 2008. augusztus 16. 21:36
    „Akkor jól müködik az "Atya" stratégiája, mert ahogy én hiteles forrásból tudom, majdnem minden prédikációjában adakozásra hívja fel a Szili "bárányait"!
    Az összeget szerintem is jobb lenne szociális célokra fordítani.- Ott hasznosabb lenne.”
  • 5. Gulyás Attila 2008. augusztus 16. 09:16
    „Szép kezdeményezés Ács Lajos úrtól ez a szobor. Nem szeretnék ünnep rontó lenni , viszont két dolgot szeretnék megjegyezni , hogy mindenféle megbántás , vagy ilyesmi nélkül . Ács Lajos úr nem régiben kezdeményezett Szanyban egy olyat , aminek következtében arra kérte a szanyiakat , hogy állítsák vissza a régi utcaneveket .Itt helyben , ugyan szeretik Ács Lajost , azonban többen azon a véleményen voltak, hogy saját településén tegyen javaslatokat, ha bár szanyi származású , de Szilban él . Tényleg nem bántásként írom , csupán , mint a helyiek "média képviselője" , és egyben a Dózsa György utca - amelyik részt vesz a névváltozásokban lakója- de tudomásul kell venni , hogy ezzel a javaslatával , embereket késztetett arra , hogy vitatkozzanak egymással, és az önkormányzat számára is többletkiadásokat okozott azzall ,hogy kérdőíveket készítsen el , kiküldeni , és értékelni .
    A másik észrevételem sem lesz népszerű , de természetesen mindenkinek meg vannak a maga véleményei , így én is szeretném közzé tenni azt .
    A szobor ötmilliós beruházása és az elképzelés , Szany településének szeretete szép motívuma a lokálpatriótizmusnak.
    Azonban lássuk be , meg lennénk a szobor nélkül is , inkább szociális indíttatásra , nehéz sorban élő családok számára fordíthatta volna azt az összeget , hiszen ötmillió forint nem nagy összeg , de sokaknak még százezer forint is sokat jelentene .
    Mindezek ellenére tisztelet és megbecsülés Ács Lajos törekvései iránt , hiszen elgondolásai , szülőfaluja iránt érzett elkötelezettsége töváböregbíti Szany Nagyközség hírnevét , és ez pozitív megnyilvánulás.”
  • 4. jobbegy 2008. augusztus 15. 19:35
    „Matriné, előbb tájékozódj, aztán utána ne írjál butaságokat. KI van beavatva lövöldözésre, Te szerencsétlen?”
  • 3. bába 2008. augusztus 15. 16:37
    „matriné nem vagy te egy kicsit bunkó????”
  • 2. matriné 2008. augusztus 15. 15:12
    „Igen csak sárgán villog az a szobor! Gondolom a harangok sorsára fog jutni, ha színesfém gyűjtögetők is felfedezik.
    Szerintem a csuhást éjjeliőrnek is lehetne alkalmazni, hisz lövöldözni már tud, hisz be is van rá avatva!”
  • 1. Szívből gratulálunk! 2008. augusztus 15. 09:20
    „" Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért akik igaznak tartanak: a jövőnek élünk a szépért, a jóért amit tehetünk"
    ( Széchenyi istván)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól szerepeltek a községi iskolák

Kistérségek - Melyek a Soproni, a Mosonmagyaróvári, a Kapuvári és a Csornai kistérség legjobb… Tovább olvasom