Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

A zenén át látja a világot

Máté Péter dalaival hódítja meg közönségét egy bősárkányi, tízéves kisfiú, Szabó Andris.
Andris tízéves, és születése óta vak. Mégis rendszeresen színpadra lép, legutóbb a csornai Ki mit tud? döntőjében hallhatta a közönség. Előadása mindenkit megindított. Ha énekel, teste átlényegül, minden idegszálával érzi a zenét és a külvilágot. Dukai Regina énekesnő szerint is nagy jövő várhat a kisfiúra.

A bősárkányi Szabó Andris Csornán minden lehetséges díjat bezsebelt: kategóriája első helyét, a zsűri különdíját, jutalmazta lakóhelye önkormányzata, és számos ajándékot kapott. Leginkább a CD-lejátszónak örült, amit hazaérkezésük után rögtön ki is próbált. Gyűjti a bakelitlemezeket és a kazettákat, hallgatja és énekli a slágereket. Máté Péter a kedvence, de szereti az Apostolt, az LGT-t, a Neotont, a Piramist is, szívesen énekli is dalaikat.

– Máté Pétert azért szeretem, mert szépek a dalai, én odavagyok értük – mondja bemutatkozásul a közvetlen, barátságos kisfiú. Megtudjuk tőle, hogy fellépésein csak addig izgul, amíg a zene meg nem szólal és aztán már csak az jár a fejében, hogy jól sikerüljön a szereplés. Igazi barátságba akkor kerülünk Andrissal, amikor megígérem, hogy az autómban található réges-régi Betli Duó kazettát neki adom, ha már annyira szereti. „Az úgy sincs meg eredetiben" – kiált fel, majd viszonzásul egy saját CD-t ad ajándékba, ami a falunapi fellépésén készült.

A lakodalmas rockkal kezdődött...

Andris tehetsége egy lakodalomban mutatkozott meg először. A zenésztől elkérte a mikrofont és lakodalmas rockot adott elő. Aztán idén, a bősárkányi majálison budapesti zenészek hívták fel a színpadra, velük együtt énekelt. A falunapra pedig már személyesen kapta a meghívást. Noha nem látja, érzi a közönséget. A zenén kívül prózamondásban is jeleskedik. Rendszeresen részt vesz a mesemondó versenyeken, legszívesebben az aranytojást tojó madárról és Pityi Palkóról mesél.
Legközelebb Bogyoszlón lép fel a kisfiú, a karácsonyi ünnepségen egy Neoton-számot ad elő, már nagy kedvvel gyakorolja.

Senkitől nem tanulta

Andris anyukája, Szabó Róbertné Szilvia mindig meghatottan hallgatja kisfiát, akár a színpadon, akár otthon, amikor saját örömére énekel. Már kiskorában is szívesen fakadt dalra, nem tanulta senkitől.
– Senki nem tanította énekelni a fiamat, hallás után tanulja meg az énekeket. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni Andrist, próbáljuk jó irányba terelgetni. A ’60-as, ’70-es és ’80-as évek zenéjével szerintem a legszebb dalok állnak legközelebb hozzá. Sok segítséget kaptunk a budapesti zenészektől, akikkel a majálison együtt énekelt, de sajnos a zenei anyagok megszerzése sokszor nehéz. Szeretném, ha még nagyon sokáig örömét lelné a muzsikában, érzéseit is könnyebben fejezi ki ezáltal – vallja András édesanyja.

Dukai Regina kapuvári származású popénekes is tagja volt a hétvégi csornai Ki mit tud? zsűrijének. P is meglepve hallgatta Szabó András előadását, nem számított ilyen színvonalú produkcióra. Nem véletlenül döntött úgy, hogy az általa felajánlott különdíjat Andrisnak adja.
– Magasan túlénekelt mindenkit, aki a versenyen indult – mondta el Dukai Regina a Kisalföldnek. – Nagyon jól szerepelt, hangban is a legjobbak között van és előadásmódja is megragadó. Azt hiszem, tehetségével még sokra viheti.

Könnyű volt megszeretni

Lengyel Pálné két éve tanítja Andrást a szilsárkányi iskolában. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy rendkívül tájékozott, okos kisfiú, akit könnyű volt megszeretni.

– Tavaly találkoztunk először, és eleinte furcsa volt, hogy mennyi mindent tud, mennyi minden érdekli. Előtte nem találkoztam látássérült kisgyerekkel, ezért meglepő volt, hogy szóban úgy ír le dolgokat, mintha látta volna. Osztálytársai is szeretik, segítik, de ő ezzel nem él vissza. Az, hogy Andris velünk van, a többieknek is csak előnyére válik. Az iskolában rendszeresen fellép, idén több mesemondó versenyt megnyert. Ha az iskolának lehetősége nyílik szereplésre, mindig felkészítjük őt is. Szilsárkányban és Bogyoszlón az időseknek is bemutatkozott – beszélt kedves tanítványáról Lengyel Pálné.

A jövő és a saját CD-lemez

Andrishoz hetente jár fejlesztőpedagógus és Budapestről a vakok intézetéből is havonta látogatják. Mindenki azt szeretné, ha tehetsége nem veszne el. Ebben persze ő is partner.

– Szeretnék egy igazi saját CD-t is, több dal lesz rajta, a kedvenceim. Kapuváron énekelem fel – vázolja a jövőt Andris. – A zenét nem adom fel az „égvilágért" sem, énekelni akarok ezután is. Sok dalt tudok, csak a zenei anyagom nincsen meg. A kedvencem mégis a Hosszú, hosszú évek... Az anyukámnak szól, vele töltöm a legtöbb időt. A dal azt jelenti, hogyha valami rosszat teszek, mindig megbocsát. Akkor is, ha tévúton járok...
A zenét nem adom fel az „égvilágért" sem, énekelni akarok ezután is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres az első Ki mit tud?

A hétvégén rendezték meg az I. Csornai Ki mit tud? döntőjét. Az elődöntők után öt kategóriában huszonhat produkció marad versenyben. A rendezvény „hőse” Szabó András Roland bősárkányi látássérült kisfiú volt, aki Máté Péter-dalokat adott elő. Kategóriájában diadalmaskodott és számos különdíjban is részesült. A közönség vastapssal honorálta produkcióját. Tovább olvasom