Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A vízért többet, a fűtésért kevesebbet kell fizetni

Csorna - A parkgondozó vállalkozókról, ivóvízdíj emeléséről és a távhő alapdíjának változatlanul hagyásáról is döntöttek a csornai önkormányzati képviselők.
A Magyar Közút Kht.-t bízza meg a csornai önkormányzat a város útjain a hóeltakarítással. Erről is döntött a képviselő-testület hétfői ülésén, a cég adta ugyanis a legkedvezőbb ajánlatot. Kiválasztották azokat a vállalkozókat is, akik egy éven át a település közterületeit tartják rendben. A várost ebből a szempontból négy területre osztották fel és mindegyikre külön kértek ajánlatot. Itt is a legkedvezőbbeket fogadta el a testület. Eszerint területgondozásra kapott megbízást: a veszprémi Smaragd Kertészet, a kapuvári Csapó András, a csornai Hor-Park Bt. Az önkormányzat összesen 20,3 millió forintot költ erre a célra. Mint kiderült, 6,6 millióval kevesebbet, mint tavaly. A képviselők megegyeztek abban: mivel zömében nem helyi vállalkozók nyertek, még szigorúbb ellenőrzést várnak el velük szemben és legalább olyan szintű munkát, mint ami eddig jellemezte a várost.

Elfogadta a testület a helyi adókról szóló beszámolót, és döntöttek a piac rendtartásának áprilisi változásairól is.

Beszámolt a kistérség társulási tanácsában végzett munkájáról a polgármester, és tájékoztatást kaptak a képviselők a Szociális Szolgáltató Központ 2007-es szakmai munkájáról.

Döntöttek az ivóvíz- és szennyvízelvezetés díjának ötszázalékos emeléséről is. Eszerint a lakosok jövőre 208 forintot fizetnek a vízért köbméterenként, a szennyvízelvezetésért pedig 421-et. Változik az alapdíj is: 230 forintról 240 forintra.

Foglalkoztak a távhőszolgáltatás díjrendeletével is. Szabó István, a CsornaHő kft. igazgatója arról beszélt a napirenddel kapcsolatban, hogy egyre több fogyasztó tér át a szabályozható fűtésre. A hődíjelőleg mértékét ezért most 11,3 százalékkal csökkenteni tudja a cég. Lakásonként ez 1300–1500 forint megtakarítást jelent havonta. Kenesei Gáborné képviselő rákérdezett: mi indokolta, hogy az elmúlt hónapokban közel 30 százalékos díjemelést eszközölt a CsornaHő? Az ügyvezető elmondta: az ok a 2008-as drasztikus energiaár-emelések, melyek a cég esetében magasabbak voltak, mint a lakossági gázfogyasztóknál. Október elsejétől például a lakosságot 6,5 százalékos, a nagyfogyasztókat 10,8 százalékos emelés érintette. Mint kifejtette, a társaság 2006 nyarán emelt utoljára alapdíjat. Emiatt most 7,6 százalékos alapdíjemelést javasolt, melyről a későbbiekben tárgyal a testület.

Olvasóink írták

  • 2. matriné 2008. december 19. 17:06
    „Ha már egyszer e megye nagyvárosai megtették az emeléseket, akkor Csorna miért ne tegye? Hisz ebben az országban nem bűn a lakosság lenyúlása! Van akinek 35, m3/ havi számlát és 5900,-Ft/ hó csekket küldtek ki annak ellenére, hogy havonta 5,5 m3 a vízfogyasztása! Szerintem van kitől tanulni az önkormányzatoknak! Ha a kormány nyúzhatja nagyban az országot, akkor Ők is tehetik kicsibe!”
  • 1. Goldman 2008. december 19. 14:55
    „1, Ha leesik a hó kíváncsi vagyok hány közutas gép fog nekilátni a város utcáin a hóeltakarításnak. Ugyanis nekik meg van szabva és határozva, hogy mik az elsődleges feladataik ilyen esetekben.....
    Azonkívűl: jó, hogy nem márciusban hoznak ebben az ügyben döntést a T. képviselők...vagy netán már a barlangba bújtak?
    2, Víz- és szennyvízdíj: ki számolt annak utána -T képviselők!- mielőtt döntöttek volna az emelésekről, hogy az 5 %-os emelésnek mennyire kellene kijönnie?
    Mert valahol qrva nagy hiba csúszott a számításba...Mivel mindig csak a nettó árat lehet emelni kíváncsian várom a magyarázatot: hogyan jön ki a jelenlegi 164 .00 Ft-os vízdíj 208.00 Ft-ra?
    Azt meg már végképp nem értem, hogyan jön ki a szennyvíz jelenlegi 324.00 Ft-os ára emelés után 421 Ft-ra?
    Ennyire nem tudok számolni vagy más nem tud számolni....itt van előttem a részszámla példánya:
    Víz: 164+20% áfa= 196.8Ft...................emelés után:164 + 5%=172.2 + 20% =206.64 Ft
    Szennyvíz: 324 + 20% áfa= 388.8 Ft.........emelés után:324+5%= 340.2 + 20% = 408.24 Ft
    Kíváncsian várom, hogy hogyan jöttek ki az elfogadott, megszavazott számok...!!!
    Azonkívűl arra is jó lenne ha választ kaphatnék, hogy mi az a vízterhelés m3-enként 10 Ft és miért kell alapdíjat fizetnem, ha folyamatosan igénybe veszem a szolgáltatást....rejtett emelések ?.......
    Egyáltalán....ők kitől veszik meg a vizet?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizennéggyel több gyerek

Jobaháza - Újabb szociális bérlakását adta ki a jobaházai önkormányzat. Az óvoda épületében… Tovább olvasom