Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

A víz kitűnő minőségű

A Pannon-Víz zrt. helyi üzemmérnöksége víztisztítós ügynökök felbukkanására hívja fel a figyelmet.
 Mint kiderült, a napokban több csornai és Csorna környékén élő fogyasztójuk jelezte, hogy az ivóvíz minőségét megkérdőjelező telefonhívást kapott.

„Egy megnyerő modorú hölgy vízvizsgálattal egybekötött találkozót kér telefonon. Azaz utazó ügynök tevékenykedik Csornán és környékén, aki víztisztító berendezéseket próbál eladni" – tudtuk meg. „Az még nem lenne baj, ha egy kereskedő a saját portékáját dicséri, ha azonban egy másik termékéről – adott esetben a csapvízről – valótlanságot állít, az hitelrontásnak minősül.

Csorna környékén – akár a Pannon-Víz zrt. környékén bárhol máshol – az ivóvíz kitűnő minőségű" – figyelmeztet a cég tájékoztatása. „Sokan félnek attól, hogy a csapvízzel együtt egészségre káros anyagok is a szervezetükbe jutnak. Több tanulmány is erősíti ezt a félelmet, elfeledkezve arról, hogy a vizsgálati eredmények az Egyesült Államokból vagy Nyugat-Európából származnak, ahol jórészt a szennyeződéseknek jobban kitett felszíni vizekből nyerik a vizsgálati mintát.

A Pannon-Víz zrt. területén kizárólag a rétegvizek szolgáltatják ivóvizünket, a vízminőséget pedig akkreditált laboratóriumunk ellenőrzi."

Csorna környékén folytatódik tehát az álszakemberek tevékenysége – fogalmaz az üzemmérnökség. (Részletek a www.
pannon-viz.hu weblapon.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskola bemutatkozik

Nyílt napot tartanak március 9-én 16 órától az enesei iskolában az intézmény iránt érdeklődőknek. A… Tovább olvasom