Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

A viták ellenére kht.-vá szervezik a művelődési házat

A kapuvári önkormányzat képviselő-testülete közhasznú társaságként üzemeltetné a művelődési központot. A döntéssel sem a polgármester, sem a testület egy része nem ért egyet.
A kapuvári városatyák legutóbbi ülésükön, második fordulóban tárgyalták a Rábaközi Művelődési Központ átalakítását. Egy múlt áprilisi testületi döntés alapján az intézményt százszázalékos önkormányzati tulajdonú közhasznú társasággá (kht.) alakítanák. Ez azonban erősen megosztotta a képviselő-testületet, amit a legutóbbi ülésen a személyeskedésbe torkolló viták is jeleztek.

Az átalakítások falakba ütköznek

– A művelődési ház körüli vita csak egy kiragadott példa a jelen kapuvári közállapotokról – mondta Magyar Attila képviselő, a testület jogi és kommunikációs bizottságának elnöke. Véleménye szerint az elmúlt években már több intézmény és városi feladat kapcsán is felmerült az ésszerű átalakítások lehetősége: gondolva itt például az iskolák összevonására, a városüzemeltetés átszervezésére vagy például a távhőszolgáltatás ésszerűsítésére. – A szerkezetváltásokkal az utóbbi években százmilliókat takaríthattunk volna meg az amúgy is hiányos költségvetésnek – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: akárhányszor hozzányúltak valamelyik kényes témához, szinte minden alkalommal falakba ütköztek.

Magyar Attila úgy véli: a művelődési központ átalakítása körüli vita sem a szakmaiságról szól. Szerinte a tavalyi döntés megalapozott. Az intézmény kht.-s működtetése még megtakarítást is hozna a helyi költségvetésnek.
– A közművelődés állami normatívája tizenhárommillió forint, ehhez az önkormányzat hozzáteszi támogatását és közel nyolcmillió forintos saját bevétele van a művelődési háznak – részletezte az intézmény forrásait a képviselő. Véleménye szerint racionálisabb gazdálkodással csökkenthetnék a működési költségeket és növelhetnék a saját bevételeket.

A testületi ülésen Hámori György képviselő is kiemelte: mivel a kht.-ban nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgoznának az alkalmazottak, a munkaerő szervezésével is takarékosabb lehetne a működtetés.
Magyar Attila szerint bár a közművelődés ellátása önkormányzati feladat, a kht.-ban való ilyen feladatellátásra már Kapuváron is van példa, gondolva itt a Kézmű Kht.-ra. Mivel a közhasznú társaság vezetőjét és a feladatokat is az önkormányzat határozza meg, a képviselő nem érti, hogy miért ez a nagy ellenállás a polgármester részéről.

A szaktárca véleménye

A tavalyi döntés nyomán a városháza kikérte a szakminisztérium véleményét is. S bár a szaktárca az átalakítás törvényességét elismerte, nem támogatta a tervet. Viszont a városháza előterjesztése meggyőzte a testület nagyobbik részét az átalakítás célszerűségéről. Magyar Attila annyit még hozzátett: a testület előtti vita azért is keletkezhetett, mert az előterjesztés tartalmával nem minden képviselő volt tisztában és olyanok is véleményt nyilvánítottak, akiknek nincs rálátásuk Kapuvár kulturális életére.

A közművelődés nem árucikk

A testületi ülésen a polgármester viszont kifogásait hangoztatta. Biró Péter lapunknak kifejtette: a közművelődés nem árucikk. Hozzátette: a művelődési ház vezetőjének mandátuma idén nyáron lejár. Az új igazgatótól vállalkozóbb szemléletet elvárva nem lenne szükséges az átalakítás. Véleménye szerint azok, akik eddig is eljártak az intézménybe, ezután sem maradnak el, legfeljebb újabb rétegeket kellene a különböző rendezvények révén megszólítani.

Biró Péter szerint azonban még ez sem indokolja az átszervezést. Kiemelte: az állami támogatásokat a kht. megvalósítása esetén hosszú távon nem látja biztosítottnak. Etikátlan döntésnek tartja azt is, hogy az intézmény átalakítását éppen a választások idejére időzítette a testület. Ahogy a minisztérium állásfoglalásában is szerepel, a kht.-k működését két éven belül felül kell vizsgálni.

– Pár éven belül újból napirendre tűzzük az intézmény további sorsát? – kérdezte Biró Péter, aki felelősségteljesebb döntést várt volna a képviselőktől. Úgy véli, mivel a közművelődés irányítása amúgy is önkormányzati feladat, felesleges még egy lépcsőt beépíteni a döntéshozatalba.

– Mindezek ellenére azonban – mivel testületi döntés született – a hivatal a következő ülésre előkészíti az átalakítást, úgy, hogy a művelődési központ jelenlegi vezetői mandátumának nyár közepi lejártától az intézmény új formában működhessen – mondta Biró Péter polgármester.

A döntés mögött politika

Devecseri Zoltán, a művelődési központ igazgatója a témával kapcsolatban kijelentette: az eddigi működését ért kritikákat megalapozatlannak tartja. Úgy véli, a döntés hátterében politikai megfontolások állnak. Szakmai szempontból azonban megalapozottnak tartja az átalakítási szándékot, ahogy erre a megyeszékhely hasonló intézményeinél is van példa. Mandátumának lejárta után a helyi könyvtárban szeretne tovább dolgozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köszönet a koncertért

Közel 60 ezer forint bevétel jött össze Csornán a szombati, jótékony kocsmakoncerten. Tovább olvasom