Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

A tüdőosztályon kezeltek nagy többsége dohányos

Ma van a dohányzásmentes világnap, amely jó alkalom arra, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét a dohányzás ártalmaira.
Ma van a dohányzásmentes világnap, amely jó alkalom arra, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét a dohányzás ártalmaira. Bár gyakran esik szó arról, hogy a cigaretta – más káros hatások mellett – tüdőrákot, szívinfarktust, szélütést okozhat, nem mindenki veszi komolyan a veszélyt. Sőt, a füstölgők környezetében élő nem dohányosok egészségi állapotának sem tesz jót a közeli „pöfékelés". A dohányfüstös környezetben növekvő gyerekek tüdeje pedig elmarad a fejlődésben a kortársaik átlagához képest.
– A statisztikai adatok szerint az elmúlt évben több mint 54 ezer beteg fordult meg megyénk tüdőgondozóiban. Ez a lakosság 12,4 százaléka és mintegy kétezerrel haladja meg az előző évi betegforgalmat – válaszolta a Kisalföld érdeklődésére dr. Juhász Gábor, a csornai Margit Kórház pulmonológiai osztályának osztályvezető főorvosa. – Ennél Budapesten és Baranya megyében nagyobb a betegek száma. A tbc-s megbetegedések terén viszont a három nyugat-dunántúli megye – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – áll a legjobban. Az országban a nyilvántartott tbc-s közel 40 ezer. Tavaly 278 új tüdődaganatot fedeztünk fel a megyében, az országban 6500 felett van a számuk.
Dr. Juhász Gábor szerint a tüdőszűrések után növekszik a forgalom a Kórházi tüdőosztályokon, például – ugyancsak megyei adat – a daganatos betegek 38 százalékát ezeken a szűréseken fedezik fel és a betegek 80–85 százalékát még lehet operálni.
A főorvos megjegyezte: a Margit Kórház pulmonológiáján kezeltek 90 százaléka a dohányosok közül kerül ki. Szólt arról is, hogy a tüdőgondozóban szakrendelések keretében próbálják leszoktatni az embereket a dohányzásról.
– Évekkel ezelőtt felmértük a közép- és általános iskolákban a dohányzókat. Sajnos mostanra mérséklődött az iskolák ilyen irányú kíváncsisága – tette hozzá az osztályvezető, akivel egy másik kellemetlenségről, az allergiáról is szót váltottunk.
– Mostanában a környékünkön is a korán virágzó fák közül az éger, a mogyoró és a nyír okoz panaszt, de a legtöbb esetben a pázsitfűfélék, később a nyári gyomok, augusztus elejétől pedig a parlagfű miatt kell sok embernek szenvednie – mondta dr. Juhász Gábor. – Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a parlagon hagyott földeket gyomtalanítani kell. Noha az utóbbi években születtek jogszabályok, alkalmaztak szankciókat is, a helyzet nem sokat változott. Úgy tűnik, az emberek jelentős része nincs tudatában annak, hogy a környezetet védenie kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vakvezető kutya segíti Andrist

A vasárnapi, nagy sikerű kapuvári gyermeknap egyik legkiemelkedőbb programja a bősárkányi Szabó Andris fellépése volt.A tízéves vak gyermek dalaival könnyeket csalt a kapuvári szülők szemébe is. A fiú lapunknak elmondta: egy budapesti fellépése kapcsán merült fel, hogy a közeljövőben vakvezető kutya segítse mindennapjait. Műsoros CD-jének előkészületei még tartanak, zenetanára elégedett vele. Tovább olvasom