Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A tiszta múlthoz szerencse is kellett

Ötvenhat őszén forgalmas volt a hansági határ. A menekülők nagy része itt próbált meg átjutni Nyugatra. Köztük volt Domahidy Miklós író is, aki évtizedekkel ezelőtt Tizenhat zár című regényében örökítette meg a történteket.
A Hanságon keresztül, Mosontarcsánál (Andau) hagyta el Magyarországot 1956. november végén Domahidy Miklós. Az író Svájcban, a Genfi-tó partján telepedett le. Élményeit a Könyörtelen évek című trilógiában írta meg. Ennek záródarabja – Tizenhat zár – Kapuvár környékén, az osztrák határ közelében játszódik.

– A Tizenhat zár az 56-os forradalom után menekülőknek állít emléket, akik nem féltek elindulni, de félve indultak el. Mi az a végső motívum, ami a haza elhagyására késztetett százezreket?

– Nem tudom. Mindenki másért ment el. Abban a hónapban, 1956 novemberében százezer „motívum" indult útnak. Bizonyosan volt, van már nálam hivatottabb, aki politikai és szociológiai szempontok szerint tanulmányozta ennek az emberáradatnak az összetételét. Ha nem, ideje volna nekilátni!

– A politikai önkényből a magány, a „széthulló kötelékek önkényuralmába". Boldogságra vágytak és boldogok voltak, mikor a Hanyban a csónak a túlsó partra ért. Valóban, boldogság maradt-e mindenkinél?

– Ami a Tizenhat zár című regényem két hősét illeti: nem boldogok, amikor a csónak a túlsó partra siklik. Az asszony felzokog, mert elérkezett a pillanat, amikor egy egész világot eltemetni útnak indul lelkében a gyászmenet. Bevallom, a regény utolsó három sora nem írói ötlet: a feleségem is elsírta magát az osztrák parton. Megvalósulhat-e a vágy? Annyiban igen, hogy attól a hajnaltól kezdve rettegés nélkül élek. Egyébként? Sok álmom szertefoszlott, ugyanakkor olyan örömök is értek, amelyekről álmodni sem mertem. Azt hiszem, hogy aki az én nemzedékemből nem elégszik meg ennyivel, az még mindig nem értette meg, hogy milyen pocsék világba születtünk.

– Az emlékezés, a múlt kutatása veszélyes volt az ötvenes években. Domahidy Miklósnak mit jelent a múlt, hogyan kell vele bánni?

– Én szerencsés ember vagyok: az asztalra teríthetem a lapjaimat... Megfizettem ezekért a kiteríthető lapokért. Azokban az években a kézirataimat – ha egyáltalán írtam valamit – szinte még a barátaimnak sem mutattam meg. Mi volt ez? Még mai is kérdezem magamtól: lemondás tisztességem védelmében vagy lapítás a kockázat elől? Néha büszke vagyok rá, máskor bűntudattal idézem Dsida Jenőt: „Aki hősiesség útját lanyha, gyatra szívvel elkerültem, bűnben elmerültem, s egyszer sem hevültem igaz áldozatra." Mert ez is vétek lehet, nem csak az elkövetett cselekedet. Hogyan kell bánni a múlttal? Például úgy, hogy állandóan töprengünk rajta. Ami biztos: nem szabad elfelejteni, és megbocsátani csak a másokét lehet. Megjegyzem: a tiszta múlthoz szerencse is kellett. Vagy hősiesség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségben élnek, mégis otthonosan

A Rábaközben három olyan otthon működik, ahol állandó felügyeletet és lakhatást biztosítanak idősek… Tovább olvasom