Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A tervek után pénz is kellene a vízpótlásra

Rába mente - Elkészültek a Rába mente vízpótlásának tervei. A beruházással nyernének a gazdálkodók, fejlődhetne a falusi turizmus. Bodonhelynél akár egy hajómalom is működhetne.
A Rábaköz vízpótlásának tervét dolgozták ki vízügyi szakemberek az elmúlt hét évben. Kenesei Ferenc bodonhelyi polgármester szerint ha a tervek megvalósulnak, az jó hatással lenne a falusi turizmusra, a mezőgazdaságra és a Rába mente kiszáradóban lévő vizes élőhelyeire.

– A Rábaköz déli és keleti részén, a Rábához közelebb eső területeken nem épültek meg a vízellátó ágak, szemben a tájegység nyugati és északi felével. - Fokozta a bajt a Rába harminc éve tartó hanyatlása, a meder drasztikus mélyülése, a kiszáradás. Kiszáradtak a holtágak, holtmedrek, a fattyúágak – indokolta Kenesei Ferenc, miért is kellene lépni vízpótlásügyben.

– Némi emberi beavatkozásra lenne csak szükség, és a terület újra vízben gazdag lehetne. A tervek elkészültek, melyeket engedélyeztetni kell. Ha ez is meglesz, pályázati úton szeretnék pénzhez jutni és kezdődhetne a munka.

Jelenleg: A Rába mente egy jellemző területe, melyen egyelőre csak tavasszal van víz.
Jelenleg: A Rába mente egy jellemző területe, melyen egyelőre csak tavasszal van víz.

A rövid távú tervek közé a viszonylag kisebb ráfordítást igénylő beruházás, a Kepes-Lesvári-csatorna felújítása tartozik. Ez nagy területen gyűjti össze a belvizeket, a kivitelezés után még egy funkciót kapna: a vízpótlásban is számításba vehetnék. Vízhozamát a Vág–Sárdos-ér–Megág rendszerből lehetne növelni.

– A tervek első része tizenegy települést – Árpás, Bágyogszovát, Bodonhely, Kisbabot, Rábacsécsény, Rábaszentmihály, Mérges, Rábapatona, Ikrény, Kóny, Enese – érint – ismertette az elképzeléseket Kenesei Ferenc. – A Rába mentén szép számmal vannak holtágak, melyekbe már most vizet lehetne juttatni, ha a csatornának lenne vízhozama. Másik tervünk egy hajómalom építése Bodonhelynél. A régebbi időkben a község mellett működött ilyen a Rábán. Mi kétszáz éves rajzok alapján terveztünk egy, a mai vízviszonyoknak megfelelően kialakított szerkezetet. Szintén látványos eleme a tanulmánynak a Bodonhely határában lévő Fábián-tó rehabilitációja. Ez egy ősi Rába-medermaradvány. A meder 70 százaléka feltöltött, náddal, növényzettel benőtt. A vízszintet szeretnénk növelni és a nyílt vízfelületet. A Fábián-tó mellett akár egy bemutató környezetet is kialakíthatnánk.

Kenesei Ferenc bodonhelyi polgármester
Kenesei Ferenc bodonhelyi polgármester

Kenesei Ferenc a beruházás anyagi hátteréről elmondta: csak pályázatokban bízhatnak és azt is tudják, hogy ehhez összefogásra van szükség. Terveiket támogatják civil szervezetek, például az Alsó-Rába Menti Faluszövetség és a Rába Szövetség is. A szakemberek számítanak a helyiek összefogására is, akiktől azt kérik, ne gátolják a megvalósítást.

– Aki e területen gazdálkodik, mindenképpen csak nyerhet, hiszen a mostani, rosszul működő belvízcsatorna-rendszer felújítása mellett száraz időben a vízutánpótlásra is lehetőség nyílna – jegyezte meg Kenesei Ferenc.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sás utcai fesztivál, második alkalommal

Kapuvár - A Nádasdy- és Esterházy-huszárok, a kapuvári lovasok és többek közt a Hanság… Tovább olvasom