Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

A Szentírásból és a szülővárosából merít ihletet

Három új alkotással készül egy őszi kiállításra Horváth Róbert. A csornai szobrász tervei között szerepel, hogy szeretett szülővárosa rég elfeledett dűlőneveit is megörökíti művészi plasztikákon.

Számos alkotásához merített motívumot – ahogy fogalmazott – a „Biblia csodálatosan gazdag gondolatvilágából" Horváth Róbert. Az ismert csornai amatőr szobrász egy őszi tárlatra készül három alkotással, amelyekből kettő a hit éve szellemében született.

– Az egyik a „Reménytekintetű Jézus", amelyen egy ősi Isten-ligatúrát, jelösszevonást rejtettem el. Jelentése: „Egy Isten". A másik témája a Szentírás képzeletet megmozgató alakja, Éva, az ősanya. A harmadik alkotásom lelkisége is kapcsolódik valamiképpen a hithez. Egy fiatal női portré, fején az országosan is híressé vált csornai kobakos, aranyfonalas kendőben.

Horváth Róbert szobrász alkotásainak egy része az udvarában látható.
Horváth Róbert szobrász alkotásainak egy része az udvarában látható.


Horváth Róbert művészi hitvallásának egyik meghatározó része, hogy megörökítse szülővárosának szellemi, néprajzi és történelmi hagyatékát. Készített plasztikát már Csorna legendás helyei közül a Lófuttatóról, a Csikórétről és a Magaspartról. Tervezi, hogy további, lassan már elfeledett dűlőknek is emléket állít.

– Szobraim nagy része az udvaromban található. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy számos alkotásom díszíti a város középületeit. Így például a Kossuth- domborművem a szakmunkásképző falát, Martincsevics Károlyról, a neves könyvkötőről készült portrém a könyvtárban látható. De említhetném még a Kmety- szobromat is, ami a csornai csata 150. évfordulójára készült.

Horváth Róbert vallja: az a szeretet és elismerés, amely szülővárosában körülveszi, készteti rendíthetetlen alkotásra. Miként az is, hogy neve – óriási megtiszteltetésként – a Révai Új Lexikonában és jó néhány helytörténeti kötetben megörökíttetett.

– Itt születtem, máshol nem tudnék élni, a város legparányibb részeit, majd minden lakóját ismerem. Itt tudok alkotni. Az enyém! – hangsúlyozta Horváth Róbert.

Olvasóink írták

  • 3. Goldman 2013. július 28. 11:21
    „GÜLCH CSABA: amit leírt mind szép és jó lenne. Olvasom a riporthoz fűzött szavakat: szobrász, aranyfonalas kendő.
    Kérem ezek megfogalmazásakor és a fotók megjelenítésekor tárgyilagos lenni és a riportot úgy közzétenni.”
  • 2. tsubak 2013. július 16. 23:46
    „Jó hogy Csornának van még ilyen stabil embere, aki kitart a város, a kultúra és a művészet mellett. Legyünk büszkék rá!”
  • 1. kroly 2013. július 16. 14:44
    „Gratulálok Robi!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csukás-versekkel koncertezik a Fabula

Vasárnap Balatonföldváron kezdte meg nyári koncertkörútját a himodi Fabula együttes. Tovább olvasom