Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

A rábaközi polgármesterek bizakodóak vagy pesszimisták

Van, aki bizakodik, van, aki pesszimista, már ami az önkormányzatok jövőbeni anyagi helyzetét illeti. Az önkormányzati vezetők várakozással tekintenek az új kormány intézkedései elé.
A Kisalföld néhány rábaközi polgármestertől azt kérdezte, hogy szerinte javul vagy romlik az önkormányzatok anyagi helyzete az elkövetkező időszakban.

Aller Imre, Kóny: – Nem hiszem, hogy romlik az önkormányzatok helyzete. Az MSZP választási programjában szerepel a kónyi óvodafejlesztés, remélem, hogy négy év alatt ez meg is valósul. Több intézményt tartunk fenn, s azoknak továbbra is működniük kell. Tehát én abban bízom, hogy nem lesz rosszabb a helyzet, bizakodva tekintek a jövőbe.

Szalay Imre, Bősárkány: – Attól félek, hogy romlik az önkormányzatok helyzete, ahogy évek óta folyamatosan. Például a leadott állami feladatokhoz a pénzt elfelejtették hozzátenni. Erre jó példa a közalkalmazotti bérfejlesztés, amikor az első három hónapra biztosították a szükséges forrásokat, 2003 óta pedig az önkormányzatnak kell azt kigazdálkodniuk. De ugyanez vonatkozik az idei április elsejei bérfejlesztésre és a gázár-kompenzációra is, melynek az ígéret ellenére a tizedét sem adták oda. Félek, hogy ez a tendencia folytatódik és az önkormányzatok egyre inkább ellehetetlenülnek.

Zöld Péter, Szilsárkány: – Még a vízcsapból is az folyik, hogy az önkormányzatoktól el kell venni a pénzt. Ezért úgy gondolom, hogy csak romlásról beszélhetünk és ez elsősorban az intézmények működtetését veszélyezteti. Az, hogy a képviselők számát csökkenteni akarják, bennünket nem érint, hisz nálunk – csakúgy, mint a községek zömében – nincs tiszteletdíj. Így ez megtakarítást sem jelent. Jelenleg várakozó állásponton vagyok. Ám megítélésem szerint nem bizakodva, hanem félve kell várni a kormányzati döntéseket.

Tóth Károly, Szany: – Ha a tendencia folytatódik, akkor romlik az önkormányzatok helyzete. Tizennégy éven keresztül relatív volt a romlás, de ma már abszolút értékben is az. A feladatok érkeznek, a szükséges pénz meg benne van a normatívában, az meg nem kellő mértékben növekszik. A tavalyihoz képest idén is csökkent az önkormányzatok támogatása, s ez már a jelenleg is működő kormány intézkedése. Akkor mit várjunk a folytatástól?

Lengyel Lajos, Szil: – Úgy vélem, hogy a megszorító intézkedések, ésszerűsítések az önkormányzatokat sem kerülik el. Ugyanakkor a helyhatóságok lehetőségei a lakossági adóbevételek szempontjából kimerültek, a gyermeklétszám csökkenése pedig magával vonja a normatíva csökkenését. Remélem, a kormányzat olyan intézkedéseket hoz, hogy a települések nem lehetetlenülnek el.

Póczik András, Páli: – Azt várom az új kormánytól, hogy a kistelepüléseken élők számára ugyanolyan esélyt biztosít, mint a városiaknak. Továbbá bízom abban, hogy nemcsak a kamionok, hanem a gazdaság dübörgése is hallatszik majd a falvainkban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megélhetés is a közmunka

Évente harminc közhasznú munkással köt szerződést a kapuvári önkormányzat. A hetvenszázalékos állami… Tovább olvasom