Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A Rábaköz nem kér a mobilpostákból

Továbbra is tiltakoznak a postahivatalok bezárása ellen a rábaközi polgármesterek. Hétfőn az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban járt küldöttségük, ám konkrét tervekről ott sem hallottak.
A Miniszterelnöki Hivatal után az Informatikai és Hírközlési Minisztérium munkatársaival is tárgyalóasztalhoz ült hétfőn a kisposták ügyében a rábaközi polgármesterek delegációja. A megbeszélésen a települési vezetők vázolták azokat a következményeket, melyek a postahivatalok bezárása után jelentkezhetnek. Illetve néhány lehetséges megoldást is ismertettek az illetékesekkel. Abban egyeztek meg, hogy a közeljövőben folytatják az egyeztetést, bevonva a pénzügyi tárca, a posta, valamint az ÁPV Rt. szakembereit is.

Pályázhatnak az internetre

Nemes László sobori polgármester szerint annyiban mindenképpen eredményes volt a megbeszélés, hogy újra hallatták hangjukat és napirenden tartják a témát.
– Nemrégiben az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól (IHM) kaptunk levelet, melyben egyeztető tárgyalásra hívták a polgármesterek küldöttségét – mondta Nemes László. – Mint kiderült, a Miniszterelnöki Hivatalban tett látogatásunk és a tiltakozó aláírások átadása után Medgyessy Péter a tárcához továbbította az ügyet és utasította a minisztériumot, hogy a kormányzati elképzeléseket ismertesse velünk. A megbeszélésen Butsy Zoltán kabinetfőnök és Mohácsi Béla helyettes államtitkár fogadott bennünket és arról számoltak be, hogy az IHM egy internetes pályázat kiírásával kíván hozzájárulni a kisposták megtartásához. Első hallásra nem igazán volt érthető a tervük, de annyit sikerült megtudni, hogy a postahivatalokban szeretnék szélesíteni a lehetőségeket számítógépeket és internetes elérhetőséget biztosítva. Erre az önkormányzatok pályázhatnak. Ez a variáció azért is sántít kissé, mivel ezzel a megoldással nem lesz több pénz a kispostákra, illetve a költségeket sem faragják le. A rábaközi polgármesterek ezután saját, költségcsökkentő javaslataikkal álltak elő.

Vittek megoldási javaslatokat

– El tudnánk képzelni egy olyan variációt, miszerint a hivatalok négy órában állnának az ügyfelek rendelkezésére, a másik négy órában pedig az alkalmazott a kézbesítene – vázolta a lehetséges megoldásokat a sobori polgármester. – Így egy személy bérét lehetne megtakarítani. Mivel a posták jelenleg többnyire önkormányzati ingatlanokban működnek, belemennénk abba is, hogy az épületeket ingyen bocsátjuk a posta rendelkezésére, illetve elképzelhető az is, hogy a rezsiköltségekhez az önkormányzatok is hozzájárulnak.
Nemes László a sobori adottságokat is figyelembe véve dolgozott ki programot. Eszerint a megürült óvodaépületben lehetne egy úgynevezett közösségi központot kialakítani.
– Az üresen maradt épületbe költözhetne a hivatal, ahol a postás egy személyben elláthatná a hivatali teendőket, de ugyanakkor működtetné például a könyvtárat és akár az internetes szobát is, melyhez az eszközöket a minisztérium pályázatán tudnánk beszerezni. Ezenkívül egyéb lehetőségeket is biztosítana a lakosság számára, például a nyelvtanulást. Ezzel a költségcsökkentéssel komoly terhet vehetnénk le a posta válláról.
A minisztérium munkatársai végül arra kérték a polgármestereket, hogy javaslataikat írásban is foglalják össze, és ezeket juttassák el az IHM-be. Megállapodtak abban, hogy egy-másfél hét múlva újra tárgyalnak, s ide már meghívják a posta, a Pénzügyminisztérium és az ÁPV Rt. illetékeseit is. Nemes László azt mondja: az idő sürget és ők végre a tényleges döntéshozókkal akarnak találkozni és megbeszélni a mindkét fél számára elfogadható lehetőségeket.

Az IHM egyáltalán nem illetékes

Takács Lajos dénesfai polgármester eredményesnek ítélte a budapesti találkozót, a problémát csupán abban látja, hogy az IHM egyáltalán nem illetékes a postabezárások ügyében, így arra sem lát garanciát, hogy megmaradnak a kistelepülési hivatalok.
– Jó ötletnek tűnik a postahivatalok informatikai fejlesztése, csak éppen ennek nincs költségcsökkentő hatása, pedig mi ragaszkodunk a hivatalokhoz és a mobilpostákból nem kérünk – mondta Takács Lajos. – Ennek érdekében, noha központi keretünk nincs rá, vállaljuk, hogy a posták működtetéséhez anyagilag is hozzájárulunk. Kíváncsian várom az újabb tárgyalásokat, hiszen az már látható, hogy a kormányzat észrevette: a kistelepülések érdekében lépni kell valamit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízbe fulladt egy kapuvári férfi

A hétvégén a Kapuvár központjában lévő Váti-tóban lelte halálát egy helybéli férfi. A vizsgálat… Tovább olvasom