Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

A parlagfű-ellenőrzés megkezdődött

„ A türelmi idő lejárt, június 30-tól fokozottan ellenőrizzük a parlagfűvel fertőzött ingatlanokat” – mondta a Kisalföldnek Konkoly Béla, a csornai polgármesteri hivatal közterület-felügyelője.
A csornai közterület-felügyelőknek kiemelt feladatuk június 30-tól a parlagfüves területek feltérképezése. Azon tulajdonosok, akik a növényzet irtásáról nem gondoskodnak, először figyelmeztetés kapnak, ha erre sem reagálnak, elrendelik ingatlanjukon a kényszerkaszálást. Az előírás ellen vétők pénzbüntetésre is számíthatnak, a kényszerkaszálás költségén kívül.

– A korábbi évek tapasztalata az, hogy a város és környéke túlzottan nem veszélyeztetett allergiás megbetegedéseket okozó növényekkel – fogalmazott Konkoly Béla. – Természetesen vannak ilyen területek és vannak olyan helybeliek is, akik nem tartják fontosnak, hogy környezetükben elvégezzék a szükséges kaszálást. A legtöbb csornai azonban megértette a szabályok jelentőségét és maga, illetve családja érdekében mindent megtesz a parlagfű-mentesítésért. Nemcsak a város belterületén ellenőriznek, hanem a külterületeken is.

A közterület-felügyelő hozzátette: a polgármesteri hivatalban várják a lakossági bejelentéseket is a fertőzött ingatlanokról a 96/590-100-as telefonszámon. A mezőgazdasági termelők figyelmét arra hívta fel, hogy aratás után végezzék el a szükséges talajelmunkálást, hogy a parlagfű fejlődését megakadályozzák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farádi nosztalgiaaratás

Az aratást vasárnap délelőtt fél tizenegykor az első kaszás, Élő Gyula kezdte. A nyugdíjas farádi férfi elmondta: az „első kaszás” címet még a hetvenes évek derekán, az akkori Rábaközi Napok egyik aratóversenyén nyerte el. Fiatal korában még a szüleinek segített a kézi aratásban, azt azonban hozzátette, akkoriban még megvolt a munkához való testi erő. Tovább olvasom