Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A pályázatokra számítanak

Útfelújítás, járdaépítés, sportöltöző-rekonstrukció: beruházások, amelyeket tavaly végeztek el Veszkényben.
A település vezetői szerint Veszkény jövőbeni fejlődését biztosíthatják a faluban kialakított önkormányzati építési telkek, illetve a működő üzemek, vállalkozások. A lélekszám máris emelkedik Veszkényben: az óvodában például csoportbontásra volt szükség.

Működtetés, fejlesztés

– Feszes, takarékos gazdálkodás jellemezte önkormányzatunkat az elmúlt évben – beszélt a 2005-ös esztendőről Matzkó János, Veszkény polgármestere. – Legfontosabb szempontunk volt, hogy intézményeinket a megfelelő színvonalon működtessük, de a pályázati lehetőségeket kihasználva sikerült fejlesztenünk is. Örvendetes azonban mindenekelőtt, hogy növekszik a falu lélekszáma. Az óvodában például csoportbontásra volt szükség, hiszen ma már harminckilenc kisgyerekkel foglalkoznak az óvónők.

A 2005-ös veszkényi eredmények között Matzkó János megemlítette: karbantartottak 800 méternyi járdát, felújították, megszélesítették a Rákóczi utca burkolatát 1400 méteren. Rendbe tették a buszfordulót és a hozzá tartozó 150 méteres útszakaszt, illetve megújult a sportöltöző is.

Társadalmi munkával

– A Rákóczi utcai beruházás költségeinek felét pályázaton nyertük, a másik fele önkormányzati önerő volt. Ehhez azonban hitelt vettünk igénybe. Az öltöző felújítása 5,5 millió forintba került, amiből 3,6 milliót a sporthivatal biztosított, 1,3 millió forintot pedig a helyiek társadalmi munkája tett ki. A fennmaradó összeget a község költségvetéséből „szorítottuk ki" és szintén önerőből fedeztük a buszforduló rendbetételét – részletezte a beruházásokat Matzkó János. A polgármester szerint a település jövője szempontjából jelentős fejlesztés volt a tizennégy építési telek kialakítása.

A közművesített, 1000 négyzetméteres ingatlanokat önköltségi áron, 1,5 millió forintért kínálta az önkormányzat. Nyolcat már értékesítettek, de van érdeklődés a maradékra is. A közvilágítás, a villany, víz, valamint a szennyvízcsatorna már kiépült az új utcában, tavasszal vezetik a gázt, illetve megkezdték már az útburkolat építését. Veszkény fejlődéséhez hozzájárulnak a községben működő üzemek, vállalkozások. A faluban jelenleg 912-en élnek, ehhez képest 300 munkavállalót foglalkoztatnak helyben.

Munkalehetőség a környékbelieknek

– A főút mellett már épül az egyik cég új üzemcsarnoka, ahol rövidesen százötvenen dolgozhatnak, nemcsak veszkényiek, hanem környékbeliek is. Rajta kívül is vannak életképes, jól működő társaságok, amelyek folyamatosan fejlődnek, terveznek – sorolta a polgármester. – Nagy segítség ez a településnek, hiszen az adóbefizetéseken kívül is támogatják az önkormányzatot, legyen szó falunapról, idősek napjáról vagy bármilyen rendezvényről, hozzájárulásukra számíthatunk.
Matzkó János polgármester az elképzelések közt említette az újabb építési telkek kialakítását, az iskolához tartozó volt szolgálati lakás tatarozását, a Kossuth utca burkolatának felújítását, az iskola tetőzetének, nyílászáróinak cseréjét, homlokzati rekonstrukcióját.

Rossz állapotú a kultúrház, karbantartásra szorul a sportcsarnok, az óvoda és lenne még olyan járda-, illetve útszakasz, amelyre ráfér a felújítás. „A feladatok több tízmillió forintos beruházásokat jelentenek, amelyeket önerőből természetesen nem tudunk előteremteni. Figyeljük a pályázatokat és a várhatóan 90 millió forint körüli költségvetésünket ahol lehet, kiegészítjük" – jegyezte meg Matzkó János.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biogázüzem épülhet Csornán

Biogázüzem létesítésére nyújtandó elvi támogatásról döntött a csornai képviselő-testület ez évi „idénynyitó” ülésén. Döntés született arról is, hogy az önkormányzati biztos március végéig tevékenykedik a Margit Kórházban. Másodjára 9 százalékkal emelték a szemétdíjat. Tovább olvasom