Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

A németek a leggondosabb tulajdonosok

Győr-Moson-Sopron megye még mindig népszerű a külföldi ingatlanvásárlók körében.
Németh Ottó
Győr-Moson-Sopron megye még mindig népszerű a külföldi ingatlanvásárlók körében. A megyei közigazgatási hivatal adatai szerint 2005 utolsó negyedében megyénk településein összesen hatvannyolc külföldi szerzett ingatlant. Negyven lakóház és lakás, illetve tizenkilenc beépítetlen terület került külföldi kézre az említett időszakban. A legtöbben – harmincnégyen – Ausztriából érkeztek.

A megyében német ingatlanvásárló kilenc, román hét, holland, szlovák és izraeli pedig kettő-kettő volt 2005 utolsó negyedévében. A legnépszerűbb község Ikrény, ahol hét ingatlan került külföldi állampolgárok kezére, Babóton öt (Győrben is), Hövejen és Lébényben három, Fertődön és Osliban kettő-kettő. A helybeliek azonban nem mindig örülnek a külföldiek megjelenésének. Sok portát ugyanis gazdáik nem megfelelően tartanak rendben, ezért a szomszédok panaszkodnak, a községháza viszont nem sokat tehet.

Vegyes tapasztalatok

Rábcakapin az utóbbi néhány évben „pangott" az ingatlanpiac, legalábbis ami a külföldi vásárlókat illeti. Németh Ottótól lapunk megtudta: jelenleg körülbelül tíz porta van külföldi állampolgá- rok tulajdonában. A falu polgármestere szerint a „rábcakapi" osztrákok, németek nem hanyagolják el birtokaikat, sőt, egyik-másik ház a felújítás után a község díszévé válik. A tulajdonosok közül néhányan részt vesznek a település különböző rendezvényein, támogatják is azokat. Velük személyes kapcsolat alakul, így ha az önkormányzatnak hivatalos közlendője van számukra, azt telefonon is megtehetik.

– Van példa arra is, hogy a tulajdonos nem „töri magát" a vásárlás után. Például egy, a faluban telket vásárló ausztriai magyar – újságolta a Kisalföldnek Németh Ottó. – Nagy lelkesedéssel építkezni akartak, de már régóta nem történt náluk semmi. Éppen január elején hívtam fel őket, hogy valamit kezdjenek a területtel. Az önkormányzatnak sok beleszólása ugyan nincsen, hogy ki mit csinál a saját portáján, de azért próbáljuk rábeszélni a tulajdonosokat, hogy tartsanak rendet.

A németek gondosabbak

A dénesfaiak tapasztalata az, hogy a messzebbről érkező németek jobban odafigyelnek magyarországi házaikra. Pk helybelieket bíznak meg a porták rendben tartásával, akik viszont jobban ráérnek és gyakrabban utaznak a Dél-Rábaközbe, maguk alakítják környezetüket. Az osztrákok többsége is így jár el, de van néhány, amelyik az adásvételi szerződés aláírása óta nem is látta ingatlanát.

– Azokkal a külföldi tulajdonosokkal szemben, akik elhanyagolják a házak környékét, a törvény adta keretek között járunk el. Küldtünk már felszólítást a parlagfű miatt, de bírságra szerencsére még nem volt szükség. A figyelmeztetés eddig mindig elegendő volt – mondta Takács Lajos polgármester, aki megemlítette: a nemtörődömség ugyanúgy jellemző egynémely magyar tulajdonosra is. – Pk elsősorban örökléssel jutnak nálunk birtokhoz, de a nagy távolságok miatt nem tudják gondozni.

„ Dénesfán van olyan terület, amelynek legalább harminc gazdája van, éppen ezért a gyakorlatban egy sincs. Velük nem tudunk mit kezdeni, az önkormányzat rendezi a környéket, takaríttatja a havat. Volt rá példa, hogy egy helybeli vállalkozót kértünk meg, tegye rendbe a területet, aminek fejében autóival parkolhat a telken."

Elrendeltek már bontást is

Eleinte Himodon is sok gond volt a külföldi tulajdonosokkal, akik hagyták, hogy az épületek tönkremenjenek. A polgármester ma úgy látja: „a piac bedugult".
– Az osztrák tulajdonú ingatlanok között van, amelynek rendesen gondját viselik, de tudok olyan gazdáról is, aki három éve nem járt a faluban – vázolta a helyzetet dr. Pődör Péterné.

– Vegyes tehát a kép. Sok helybeli panaszkodik joggal, hogy szomszédjában kerítésen felül ér a gaz, omlik a fal, nincs eltakarítva a hó. Ilyenkor az önkormányzat próbál intézkedni, de előfordult, hogy az építési hatóság életveszélyessé nyilváníttatta az épületet és elrendelte a bontást. Gondot okoz, hogy sokszor nem tudjuk elérni a tulajdonost, s visszajön az értesítés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aköltségvetési hiányt önhikiből pótolják

A szárföldi költségvetést a nemrég – önkormányzati pénzből – kialakított telkek… Tovább olvasom