Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A negyedik elismerés

A negyedik díszpolgári címét vehette át a hétvégén Ács Lajos plébános. Ezúttal Vágon ismerték el munkáját. A helyi polgármester szerint Lajos atya díszpolgárságai nem protokolláris címek.
Szany, Szil és Rábacsanak után Vágon is díszpolgárrá fogadták Ács Lajos címzetes kanonokot, helyi plébánost. A faluért végzett áldozatos egyházi és közösségi munkája elismeréseként kapta meg a megtisztelő kitüntetést.

Pálfi Imre polgármester az augusztus 20-i, ünnepi szentmisén adta át Lajos atyának a címet tanúsító oklevelet. Ács Lajos nevéhez fűződik Vágon többek között a templom rekonstrukciója, a plébánia épületének felújítása. 2010-ben Szent István-szobrot adományozott a településnek. Idén, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján a vági temető márvány nagykeresztjét újíttatta fel Lajos atya.

Ács Lajos 2010-ben adományozott Szent István-szobrot Vágnak.
Ács Lajos 2010-ben adományozott Szent István-szobrot Vágnak.

– A materiális dolgokon túl még egy nagyon nagy dolog van, amit a kanonok úrnak köszönhetünk. Az pedig a közösségépítés – fogalmazta meg gondolatait a plébánosról Pálfi Imre. – Minden kitűzött célja, de minden lépése is talán ezt szolgálja. Az összetartozás erősítését, az összefogást, egymás segítését. Tele van tervekkel ma is, és amit kitűz maga elé, azt tűzön-vízen keresztülviszi. Nagy dolog ez egy kis falu életében. Mert díszpolgár bárki lehet, ám Lajos atyának sem a szanyi, sem a szili, sem a rábacsanaki, sem a vági díszpolgársága nem protokolláris cím csupán. Valamennyi község kitüntetése mögött hosszú évek fáradságos, de eredményes munkája rejlik. Községünk így próbálta meghálálni kicsit mindazt, amit az atyától kaptunk. Anyagi, de lelki gazdagodásunkat is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott Zöld Péter

Lemondott Szilsárkány polgármestere. Zöld Péter betegsége miatt nem tudja a közügyeket vállalni,… Tovább olvasom