Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

A NAV is nyomoz: sűrűsödnek az események Csornán a napelemgyár körül, 1,9 milliárdot már kapott az üzem + előzmények

Olvassa el összeállításunkban, mit történt a csornai napelemgyárral a 2014-es alapkőletétel óta.

Bejelentésem nyomán már a NAV is nyomoz a napelemgyár-botrányban. Itt van róla a hivatalos levél - írta Facebook oldalán kedden este Magyar Zoltán, a jobbik országgyűlési képviselője.


Dr. Takács Péter főügyész levelében az áll, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg az ügyészség a feljelentés kiegészítésével.

 

1,9 milliárd és vizsgálat már több mint egy éve

Magyar Zoltán hétfőn a Parlamentben is kérdést tett fel a gyárral kapcsolatban. Mint fogalmazott,"egyre bűzösebb az ügy" A képviselő azt firtatta: mi lett az egymilliárd forintos állami támogatással. Mi lett a kétmilliárd forintos uniós támogatással és a hétmilliárd  forintos, az Eximbank által biztosított hitellel?

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci államtitkára azt mondta, az Ecosolifer Modulgyártó Kft.egy operatív program keretében mintegy 1,9 milliárd forintot nyert, az összeget kifizették neki. Elmondta, a minisztérium 2016 júliusában szabálytalansági eljárást indított a projekt miatt, a vizsgálat jelenleg is tart. Ha  szabálytalanság történt, akkor a tárca visszakövetelheti a  támogatást - tette hozzá. Az államtitkár kitért arra is, hogy az  egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatását nem fizették ki.

Előzmények időrendben

A kisalfold.hu a múlt héten számolt be arról, az index.hu cikke alapján, hogy egyre szövevényesebb a csornai napelemgyár ügye - brit-ukrán cégek halászhatnak a zavarosban >>

Az ügyészség azután rendelt el a vizsgálatot, miután Magyar Zoltán képviselő a gyár előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol közölte, Polt Péternek írásban nyújtotta be kérdéseit, például azt, hogy indít-e vizsgálatot a csornai fejlesztés ügyében >>

Még áprilisban Magyar Zoltán országgyűlési képviselő írásbeli kérdésben fordult Szijjártó Péterhez a csornai napelemgyárnak adott támogatások ügyében.Akkor az derült ki, a csornai napelemgyár: akkor kap pénzt, ha teljesítette a feltételeket >>
Háttérben a napelemgyár


Májusban már írtunk arról is, hogy szabálytalansági eljárás indult a csornai napelemgyár beruházója ellen, akár visszakérhetik a milliárdokat is, de egyelőre a vizsgálat eredményéről nem tudni >>

A kisalfdol.hu-n 2016 augusztusában számoltunk be arról, hogy a csornai napelemgyárat víz és csatorna nélkül épült meg az üzem >>

Három évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében tették le a csornai napelemgyár alapkövét, amelyen ott volt Áder János köztársasági elnök is. A ceremónián Áder János kiemelte: a csornai üzem olyan egyedi technológiával gyártja majd a napelemeket, amelyet jelenleg csak Japánban alkalmaznak. Áder János, a város szülötte, díszpolgára az eseményen azt mondta: az üzemben évente annyi napelem készülhet, amennyi 300 ezer ember éves energiaigényét fedezheti.

Az ünnepségen az is kiderült: a településen várhatóan 2015 második felében kezdődik meg a termelés. A csaknem 15 milliárd forint összértékű beruházással 212 új munkahely jön létre.

A magyar adófizetők pénzéből a kormány egymilliárd forinttal támogatta a csornai napelemgyár megépülését - ezt Szijjártó Péter jelentette be. Részletek >>

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kastélyában gyilkolták meg az urat

Kilencvenhárom éve, 1924 októberében gyilkosság történt az egyedi kastélyban. A földesurat, Egyedi… Tovább olvasom