Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 24°C Még több cikk.

A megyéspüspök megáldotta a megszépült csornai templomot

A hálaadó szentmisén részt vett a csornai születésű Áder János köztársasági elnök is.
Ma délelőtt dr. Pápai Lajos megyéspüspök megáldotta a felújított csornai Jézus Szíve templomot. A hálaadó szentmisén részt vett a csornai születésű Áder János köztársasági elnök is.

Fotók: Cs. Kovács Attila
A Jézus Szíve templomot 1938-ben szentelték fel. Az 1980-as években történt utoljára némi rekonstrukció az épületen, így ráfért már a felújítás. Széles körű összefogás segítségével, az egyházmegye, a csornai önkormányzat, cégek, vállalkozások és a csornai, illetve elszármazott hívek adományaiból, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával sikerült megvalósítani.

A vasárnap ünnepi szentmisén dr. Pápai Lajos kért áldást mindazokra, akik az ima e szent helyén fohászkodnak Istenhez, majd Varga Balázs plébános mondott köszönetet mindenkinek, akik a felújítást támogatták, segítették.

Olvasóink írták

  • 11. Köszörűs 2013. október 02. 06:28
    „Isten világa és a politika világa két külön, egymástól független terület. Politikai felfogásunkba ne szóljon bele a pap. Nyugodtan járulhatunk szentáldozáshoz, és szavazhatunk a szocialistákra.”
  • 10. Köszörűs 2013. október 02. 05:57
    „5. nagytibi 2013.09.30. 12:13
    "Goldman megint ez mérhetetlen irigykedés!!!Indulj el a választásokon és ha sikerül , majd te is ott ülhetsz elöl"

    Legyen igazad nagytibi!
    ,, Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."
    Máté evangéliuma 20:16”
  • 9. nagytibi 2013. október 01. 10:46
    „Goldman senkire nem kellene irigykedned,mert nem jó szokás, de szerintem te mindenkire irigykedsz, mert ahogy írtam ilyen a természeted.Mindenkire irigykedsz, mindenkibe belekötsz és mindenkinél jobban tudsz mindent, ha pedig valaki azt mondja ne csak a szád járjon és mutasd meg lehet jobban is csinálni ez a válaszod:
    "Nem indulok képviselőnek, mert bevállalom azt, hogy ha már nem járok templomba nem is ülök be még hasonló alkalmakkor sem. A porhintés és az álszentség nem az én kenyerem."
    El vagy te tévedve öreg....”
  • 8. Goldman 2013. október 01. 08:54
    „7. nagytibi: Nem válaszoltál saját kezdeményezésű felvetésedre. Kifogytál a szuszból, hogy csak támadni tudsz?
    Nem indulok képviselőnek, mert bevállalom azt, hogy ha már nem járok templomba nem is ülök be még hasonló alkalmakkor sem. A porhintés és az álszentség nem az én kenyerem.
    Nagyapám sem járt templomba mégis hívő ember volt. Nem azon kell lemérni egy embert, hogy azáltal hívő-e, hogy mindig templomba jár vagy a cselekedetei alapján.
    Itt más a helyzet.
    Sajnálom, hogy a lényeget (sem) nem tudtad kiszűrni a mondanivalómból. Egy mondatot írtam és azt sem tudtad megfelelően értelmezni. Kár, hogy részedről csak ennyire futja. Lásd második mondatom újra...
    Ámen!”
  • 7. nagytibi 2013. szeptember 30. 18:14
    „Goldman!Neked nem tetszett az ülésrend, belekötsz te mindenbe, mert ilyen a természeted. Ha a képviselőkkel van bajod, akkor mutasd meg, hogy milyen tökös kis ember vagy, jövőre választások, az indulási lehetőség előtted is ott lesz!Hajrá”
  • 6. Goldman 2013. szeptember 30. 15:21
    „5. nagytibi: mesélj, ugyan mire vagy kire és miért is kellene írigykednem?
    Tovább nem írom, mert az ilyen gondolkozású embernek, mint te vagy felesleges.”
  • 5. nagytibi 2013. szeptember 30. 12:13
    „Goldman megint ez mérhetetlen irigykedés!!!Indulj el a választásokon és ha sikerül , majd te is ott ülhetsz elöl, szánalmas vagy! Egyébként a képeket látva a Polgármester ült egy sorban az ország első emberével, vajon ő megérdemli???”
  • 4. Goldman 2013. szeptember 30. 10:05
    „3. embertelen: :)
    még annyit tennék hozzá, hogy aki az ülőlistát készítette, annak elkellett volna gondolkoznia azon, hogy T. képviselőink méltók-e egy padsorba ülni az ország első emberével csornai viszonylatban?”
  • 3. embertelen 2013. szeptember 30. 09:12
    „Nagyon felemelő, hogy Áder János köztársasági elnök úr is együtt imádkozott a csornaiakkal. Példamutató, ahogy a fideszes vezetők támogatják szűkebb szülőföldjüket, lakóhelyüket. Látjuk, hogy szépen fejlődik Debrecen, Hódmezővásárhely, Pápa, Felcsútról nem is beszélve. Hála Áder úrnak, azért a 12 éves támogatásért, mellyel Csorna és környéke grandiózus fejlődését elősegítette. Szép példa erre a Jézus Szíve templom felújítása.”
  • 2. 1120 2013. szeptember 29. 22:22
    „Tényleg nem ünneprontásként, de csak nekem tűnt fel, hogy a templom tetején lévő két kereszt érintetlen maradt?”
  • 1. gulyas 2013. szeptember 29. 17:56
    „Szeretném a cikk utolsó sora helyett az első sorba emelni Varga Balázs plébános urat, aki nélkül a felújítás nem valósulhatott volna meg. Az ő példamutató hozzáállása nélkül ma is romos lenne a templom. Az ő személyének tényleg közösségteremtő ereje van, amit Beleden már megmutatott az ottani egyházközségben. Köszönjük!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy férfit Szilsárkányban

A helyi férfit szombat este gázolta el egy személygépkocsi, aki a baleset következtében a helyszínen… Tovább olvasom