Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A megye fejlesztéséről tanácskoztak

Csorna - A munkaügyi helyzetről, a pályázati lehetőségekről, illetve a vállalkozások támogatásáról volt szó a Megyei Területfejlesztési Klub csornai megbeszélésén.
Csornán tanácskozott szerdán a Megyei Területfejlesztési Klub. A városházán polgármesterek és önkormányzati vezetők hallgatták meg a tájékoztatókat.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szolgáltatási főigazgató-helyettese a megye aktuális munkaerő-piaci helyzetéről beszélt. Mint mondta, a megyei munkanélküliségi ráta 6 százalékos, Csorna valamivel az átlag alatt van. A városban és vonzáskörzetében két vállalkozás, egy építőipari és egy fémmegmunkáló cég élt a csoportos elbocsátás lehetőségével. A főigazgató-helyettes a munkahelyteremtő és munkahelymegőrző támogatási rendszerek között kiemelte az önkormányzatoknak szóló „Út a munkához" programot.

Tóth Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség program-végrehajtási igazgatója úgy tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az idén húsz pályázati felhívás jelenik meg. Ebből a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében 64,4 milliárd forintot, míg a decentralizált programokon keresztül 2,6 milliárd forintot osztanak szét a pályázók közt.

A korábbi évekhez képest fontos változás lesz, hogy egy-két kivételtől eltekintve egyfordulós pályázatokat írnak ki.

Dr. Iváncsics János ügyvezető igazgató a Kisalföld Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vállalkozásfejlesztési programjait ismertette, külön szólva a mikrovállalkozásoknak szóló hitelprogramokról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pataky Attila Csornán sepregetett

A TV2 Aktív című műsorával forgatott Csornán Pataky Attila: az egyik családi ház udvarán… Tovább olvasom