Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

A mátrixrendszer előnyei a szülészeten

A főorvos elhunytával nehéz helyzetbe került a kapuvári kórház szülészeti osztálya.

Az előzőekben is létszámhiánnyal küzdő osztályon jelenleg egy orvos látja el a feladatokat, de a mátrixrendszer keretében a betegek nem érzik az orvoshiányt. Az intézmény vezetése sietve keresi dr. Ferenc Csaba utódját.

Öröm az év elején

A kapuvári kórház szülészeti osztályán örvendetes változások mutatkoztak ez év elején (Kisalföld, 2005. március 25.). Az osztályvezető főorvos, dr. Ferenc Csaba akkor úgy nyilatkozott, hogy az előző év hasonló időszakához képest lényegesen megnőtt a születésszám, amit az is bizonyít, hogy a megyeszékhelyről és Vas megyéből is jöttek kismamák Kapuvárra.

A főorvos váratlan halála

SMS
„ Tavaly nyilatkozta a kapuvári szülészet orvosa, ketten elegen vannak az osztályon és a rendelésen. Az osztályvezető főorvos elhunytával egy orvos hogyan oldja meg ezt a feladatot?"
A főorvos azonban – nem mellékesen az utánpótlás nehézségeire is utalva – már a tavasszal is létszámnövelést tartott volna szükségesnek. Sajnos a főorvos hirtelen halála megnehezítette a jól működő osztály munkáját. Az intézmény vezetése azonnal lépéseket tett az égető létszámhiány megszüntetésére. Dr. Nagy Attila, a mátrixosztály vezetője elmondta: mind emberileg, mind szakmailag érzékenyen érintette őket a kolléga halála.

Ahogy hangsúlyozta, az osztály működése azonban nem állhat meg, a betegek nem érezhetik az orvoslétszám változását. A mátrixrendszerű felépítés lehetővé teszi a társszakmák szoros együttműködését, így a betegek semmiben nem szenvednek hiányt. A főorvos megjegyezte, a nyári időszak a szabadságolások miatt amúgy is kritikus, ezért már a napokban több orvossal is tárgyalnak.

A kórház optimista

„ Ezek eredménye után belátható időn belül stabilizáljuk a létszámot a kapuvári kórház szülészetén" – mondta dr. Nagy Attila, aki az intézményben az általános igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigyázzunk jobban a kedvencekre

Dr. Horváth Ciprián csornai állatorvos cáfolta azt az általános vélekedést, hogy a térségben nem kell nagyobb kullancsveszélytől tartani: a város és környéke a fertőzött területek közé tartozik. Különösen a Vilmos park, az úgynevezett téglagyári gödör és a Keszeg-ér-part veszélyes. Az ott sétáltatott kutyák nagyobb része megbetegszik, ezért kedvenceinke is oda kell figyelni. Tovább olvasom