Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A magyar a nyolcadik nyelv és a hatodik ország

Krč Jan augusztus elsejétől az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén teljesít szolgálatot.
Diplomáciai munkája során már ez lesz a hatodik állomás, noha szülei szívesebben látták volna az orvosi pályán.

Néhány évvel ezelőtt Tuba Pál, Rábakecöl korábbi polgármestere a munkája során kapcsolatba került egy magyar hölggyel, Sipos Gabriellával, aki jelenleg családjával együtt Amerikában él és Washingtonban a diplomataképző intézetben tanít. E kapcsolat eredményeként a napokban Rábakecölbe látogatott Krč Jan leendő diplomata, aki két társával azt a feladatot kapta, hogy gyűjtsön tapasztalatot a majdani munkához. Ez év augusztusától ugyanis Budapesten az amerikai nagykövetségen dolgozik. Most egy hetet töltenek hazánkban, ismerkednek az ország történelmével, kultúrájával, a nevezetességekkel, s természetesen gyakorolják a nyelvet, amit rendkívül rövid idő alatt kell elsajátítaniuk. Különben a magyar lesz a nyolcadik nyelv, amelyen beszélnie kell munkája során.

– Engem ért a megtiszteltetés, hogy a megyében kalau-
zolhattam a vendéget – mondta Tuba Pál. – Megtekintettük Győr és Csorna nevezetességeit, Rábakecölben a magyar falu életét mutattam be.

– Budapest lesz a hatodik állomás, ahol diplomáciai szolgálatot látok el – tudtuk meg Krč Jantól. – Eddig Belgrádban, Isztambulban, Frankfurtban, Szentpéterváron és Prágában teljesítettem szolgálatot. Egy-egy állomáshelyen három-négy évig tartózkodtam, most pedig Magyarország következik, ahol az amerikai nagykövetségen sajtószóvivőként tevékenykedem.

Jan esetében a szándék és a lehetőség találkozott, hisz ahhoz, hogy Magyarországra jöhessen, a saját elhatározása mellett felettesei hozzájárulására is szükség volt. Ő azért választotta hazánkat, mert jelenleg is élnek itt rokonai. Nagyanyja munkácsi magyarként annak idején egy cseh fiúhoz ment feleségül és Prágában éltek. Jan is ott született. Aztán a család 1968-ban Amerikába emigrált.

– Édesapám orvosként dolgozott, a szüleim azt szerették volna, ha én is azt a pályát választom, ám jobban vonzódtam a diplomáciai feladatokhoz – mesélte Jan, aki szereti Magyarországot, ahol szerinte barátságosak, kedvesek az emberek, kitűnőek az ételek, italok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerkezetváltás a kapuvári városházán

A kapuvári városházán végrehajtott struktúraváltás első két hónapjának tapasztalatairól beszélt a gazdasági és a humán iroda vezetője. A költségvetés és a törvényesség legfőbb őreiként jelölték ki feladataikat az irodavezetők. A kapuvári városházán február elejétől szerkezeti átalakítás történt. Tovább olvasom