Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

A lovas- és gyereknapot együtt rendezik meg

Sorban a negyedik lovasnapot tartják a hétvégén Szilsárkányban. A Szilsárkány és Környéke Hagyományőrző Lovassport Egyesület szervezi a rendezvényt.
A szilsárkányi lovasegyesület három éve alakult meg, jelenleg 19 tagja van, három pár fogattal rendelkeznek. Lipovics János, a lovasnap egyik szervezője elmondta: három évvel ezelőtt azért hozták létre a szerveződést, hogy ápolják a lovashagyományokat. Minél több érdeklődővel megismertessék a lovassportokat és összehozzák a lóbarátokat.

A hétvégén a negyedik lovasnapra várják az érdeklődőket a szilsárkányi lóbarátok. Fotó: Kisalföld-archívum
A hétvégén a negyedik lovasnapra várják az érdeklődőket a szilsárkányi lóbarátok. Fotó: Kisalföld-archívum

Az elmúlt években számos rendezvénnyel igyekeztek céljaikat megvalósítani. Volt például a faluban lovasmajális, de minden évben megrendezik a lovasnapot is. Akadály- és vadászhajtás szerepel a programban, közben pedig kulturális műsorral, gyerekprogramokkal is várják a látogatókat.

– Együttműködünk az önkormányzattal és a falubeli civil szervezetekkel. Ennek köszönhető, hogy az idei lovasnap egyben gyereknap is lesz – jegyezte meg Lipovics János.

Kedvenc sportjáról általános véleményként hozzátette: akik lovakkal foglalkoznak, képesek összefogni egy-egy jó cél érdekében. A rendezvényeket azonban az anyagi források szűkülése miatt egyre nehezebb összehozni. Úgy véli, a Rábaközben nagy szükség lenne a turizmus élénkítésére, melynek részeként a lovasturizmus is szerepet kaphatna. A szilsárkányi egyesület is saját erőből, illetve az önkormányzat támogatásával működik. – Elsősorban a tagdíj jelenti az anyagi hátteret, illetve a községi segítség jelent sokat számunkra. A közelmúltban egy pályázatunk volt, sajnos nem nyertünk támogatást – tette hozzá Lipovics János.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanórás képzés indult a településmarketingről

A Csornai Többcélú Kistérségi Társulás szervezésében 60 órás képzés indult a Városi Művelődési… Tovább olvasom