Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

A közmunkások télen sem tétlenkednek Rábacsécsényben

LEADER-pályázat segítségével teszik szebbé a rábacsécsényiek a község temetőjét. Jutott forrás a polgármesteri hivatal és az egészségház felújítására is.
Jelentős fejlesztésekbe kezdett a közelmúltban a rábacsécsényi önkormányzat. Törekvéseiket nyertes LEADER-pályázat segíti. Több mint tizennyolcmillió forint támogatást kaptak, amit az önerővel egészítenek ki.
Kovács Teodóra, a település polgármestere elmondta: kicserélik a temető kerítését és az utakat térkővel rakják le. A sírkert nagykeresztjét is felújítják. A feszület felirata szerint „Ns. Sibrik Ferencz Apát Úr hagyatékából állíttatott 1882-ben." Sibrik Ferenc a község birtokos családjának volt tagja. A Sibrikek emlékét egyébként méltón őrzik a helyiek. Rövidesen a temetőben található síremlékeiket is restauráltatja az önkormányzat. Ugyanígy rábabogyoszlói Vajda Ferenc 1848–49-es honvéd alezredes sírját is rendbe teszik.

A közmunkaprogram munkatársai, Horváth László és Lakó Tibor télen a középületek felújításán dolgoznak.
A közmunkaprogram munkatársai, Horváth László és Lakó Tibor télen a középületek felújításán dolgoznak.


Rábacsécsényben évekkel ezelőtt vágtak bele a közmunkaprogramba. Eredményes kertészetet működtetnek és a program munkatársai télen sem tétlenkedtek. Nekik is köszönhetően újult meg az egészségház és a polgármesteri hivatal. Lapoztak, festettek, meszeltek, előtetőt építettek. A községháza külső tatarozását rövidesen kezdik a szakemberek, ahogy a tűzoltószertár felújítása is időszerű. A faluban egy eddig a Rábaközben egyedülálló fejlesztést is elvégeznek: köztéri kemencét építenek.

– Szintén a pályázat része – tájékoztatott Kovács Teodóra –, egy fedett területet alakítunk ki, mondhatnám, hogy látványsütödét. A Csécsényen átvezető turistaút közvetlen közelében lesz, így az erre kerekezők is igénybe vehetik. A helyiekre is számítunk persze, hiszen akár egy malacot is megsüthetnek a kemencében.

A polgármester még egy örömhírről számolt be: falubuszt nyert az önkormányzat. Eddig egy hét évvel ezelőtt vásárolt járművet használtak, a gyerekek iskolába és óvodába juttatását oldják meg vele. „Községünk lélekszáma meghaladja a hatszázat, így falugondnoki szolgálatot nem működtethetünk. A buszra viszont szükség van, hiszen a környékbeli településekről is azzal jönnek a gyerekek az óvodánkba, iskolánkba" – jegyezte meg Kovács Teodóra. Hozzátette: a közeljövő feladatai között szerepel a Szalacsy-tagra, azaz a falu iparterületére vezető út rendbetétele. Ezt önerőből, illetve az ott dolgozó vállalkozások segítségével oldják meg. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táncoló Rábaköz

A helyi Rozmaring Hagyományőrző Néptánc Egyesület szervezésében a Táncoló Rábaköz című programra… Tovább olvasom