Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A közepes cégek húzzák Kapuvárt

Több mint tízmillióval növekedett egy év alatt Kapuvár iparűzési adóbevétele. Ennek alapját az ipari park cégeinek növekvő termelése adja.

Lázas fejlesztés folyik a kapuvári ipari parkban: számos helyi cég bővíti kapacitását. Az utolsó simításoknál tart a Provertha galvánüzemének építése. Szeptemberi nyitást ígér a Cserpes Sajtműhely legújabb hűtőháza és információink szerint további, százmilliós beruházást tervez a folyamatosan fejlesztő LV Metál is.

A Provertha közel kétmilliárd forintból (6,6 millió euró) új galvanizálóüzemet létesít. Ide első körben 50 új munkatársat várnak. Szalay Antal tulajdonos bizakodó volt lapunknak adott interjújában: az üzem nyár végére el is készül.

Ugyancsak nyár végére vagy szeptember elejére tervezi legújabb hűtőházának átadását Cserpes István. A Cserpes Sajtműhely tulajdonosa az épülő csarnokban mondta el a Kisalföldnek: az épület feladatáról a városban egészen vad találgatások láttak napvilágot, pedig az igazság egyszerű, a cég új hűtőházat létesít.

– A kétszintes csarnokban a hűtőkapacitás mellett raktárakat is kialakítunk. Az ipartelepi üzemünk egyszerűen kinőtte magát ahhoz, hogy a termékeket és a göngyöleget is ott tároljuk – mondta Cserpes István. Az új csarnok szigorúbb elszámolásával és fejlett logisztikájával már a cég legújabb terveihez igazodik.

Cserpes István: Hűtőházat építünk, az üzemben csak a termelés marad.
Cserpes István: Hűtőházat építünk, az üzemben csak a termelés marad.


– A 200 milliós beruházást saját erőből valósítottuk meg és szeptember elejétől már a sajtműhely új termékeit is innen szállítják ki – tette hozzá. Utóbbiak között üveges gyümölcsjoghurtokat, új sajtféléket és laktózmentes termékeket említett a cégtulajdonos.
– Hiába a folyamatos fejlesztés és munkaerő-felvétel, utóbbi egyre nehezebb itt, a Rábaközben – mondta Cserpes István. Hangsúlyozta, lelkiismeretes, munkájára igényes betanított munkást is nehéz találni, nemhogy képzett szakembereket.

– Nemrég fejeztük be 200 milliós gépbeszerzési és üzemépítési programunkat. Ősszel újabb 500 millió forintos gépbeszerzés következik – tájékoztatta lapunkat a Rábaköz egyik legdinamikusabban fejlődő cége, az LV Metál. Kiss Géza tulajdonos hozzátette: még az idén egy kétezer négyzetméteres csarnokot húznak fel az ipari parkban, melyre 400 millió forintot költenek.

A kapuvári ipari park fejlesztései azt mutatják, a nagy cégek (húsgyár és vagongyár) bedőlése nyomán a város fejlődésének motorját a közepes cégek jelentik. Ezt a városi iparűzési adóbevételek is jelzik. Míg 2013-ban 286 millió forint folyt be így Kapuvár kasszájába, addig ez a szám tavaly már megközelítette a 300 millió forintot úgy, hogy a jelzett fejlesztések leginkább a jövő évtől termelnek adót a városnak.

Ám a város más okból is bizakodhat. Hámori György polgármester a minap jelentette be, az épülő M85-ös főút nyomvonalát már egyeztetik az illetékesekkel. Ez mit jelent? Csornának az útépítés egy év alatt közel 160 milliós adótöbbletet hozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testületi ülést tartanak Csornán

Csütörtök délután öt óráról ülésezik a város képviselő-testülete a városháza nagytermében. Tovább olvasom