Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

A közalapítvány működteti a vagyonvédelmi rendszert is

Másfél évvel ezelőtt alapította meg a csornai önkormányzat a Rábaköz Védelméért Közalapítványt. A szervezet célja, hogy a város rendőrkapitánysága illetékességi területén a rendőrök munkáját segítse.
A csornai önkormányzat 2005-ben hozta létre a Rábaköz Védelméért Közalapítványt. A szervezet célja, hogy a város rendőrkapitánysága illetékességi területén a bűnügyi, közrendvédelmi, közbiztonsági helyzetet javítsa, a rendőrök munkáját segítse. A közalapítvány működéséről Zsiray Ernő, a kuratórium elnöke számolt be a Kisalföldnek.

– A rendőrség vezetőivel együttműködve határozzuk meg, hogy miben segítjük a kapitányságot – kezdte Zsiray Ernő. – Az elmúlt egy évben például számítógépeket, fénymásolókat vásároltunk, de alapítványi pénzből sikerült a közelmúltban a rendőrség ügyeletespultját is kicserélni és az irodákat kifesteni. Az alapítvány biztosította a kapitányság széles sávú internet-hozzáférését és támogatásával tartott előadást a városban dr. Csernus Imre pszichiáter is. A szervezet rendszeresen jutalmazza a legjobban teljesítő rendőröket.

Az alapítványt évente 500 ezer forinttal támogatja a csornai önkormányzat, de természetesen várják a további felajánlásokat. „Mindazok anyagi támogatására számítunk, akik fontosnak érzik, hogy a Rábaköz közbiztonsági helyzete javuljon" – jegyezte meg a kuratóriumi elnök. Az adományok összegének harminc százaléka – mivel közhasznú szervezetről van szó – az adóból leírható.

Az alapítvány tartja fent azt a vagyonvédelmi riasztórendszert is, amely a rendőrség ügyeletén működik. A rendszer hatékony segítséget jelent a bűnmegelőzésben.

– Jelenleg hatvankilenc objektum csatlakozott a hálózathoz – tájékoztatott Zsiray Ernő. – Pénzintézetek, üzletek, közintézmények, egyházi épületek, családi házak. Nagyon fontos, hogy a védett ingatlanoktól a jelzés egyszerre a kapitányságra fut be például betörés esetén. A kollégák tehát első kézből kapnak információt, amire késedelem nélkül reagálhatnak. A rendszer továbbra is nyitott, azaz bárki csatlakozhat, aki úgy gondolja, hogy védeni akarja értékeit. Ez napjainkban, amikor például az átutazó bűnözők is felfedezték városunkat, nagyon fontos.

A csatlakozás után megbízási díjat kell fizetni, aminek összege a védett objektum típusától, elhelyezkedésétől, a védett értéktől, a távolságtól függ. A jelenlegi díjak Zsiray Ernő szerint 3 és 10 ezer forint között vannak. Aki részletesebb tájékoztatást is szeretne hallani a vagyonvédelmi rendszerről, annak szívesen ad felvilágosítást, de a rendőrségen is informálják az érdeklődőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállalkozók tisztítják a belterületi utakat

Az alpolgármester szerint a vállalkozó a szerződésben rögzített egységdíjak szerint, a ténylegesen elvégzett munka mennyisége alapján számlázhat. Például a kistraktoros hótolás egységára óránként 4300 forint. IFA (vagy azzal egyenértékű) tehergépjármű hótolóval óránként 5500 forint, a síkosságmentesítés homokos sóval tonnánként 14.900 forint. Tovább olvasom