Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

A kórház tavaszig sem húzza?

A csornai Margit Kórház finanszírozása havi hét-nyolc millió forinttal lett kevesebb. A polgármester úgy véli, ebben a helyzetben a tavaszt sem éri meg az intézmény.

˝Okunk van félni attól, hogy a Margit Kórház jelenlegi működési formájában nem éri meg a jövő évi választásokat sem˝ – jelentette ki portálunknak Turi György, Csorna polgármestere. A városvezető szerint a mostani OEP-finanszírozás ugyanis mindössze a bérekre elég. A rezsire, a gyógyszerekre, egyéb költségekre már nem futja, nem is beszélve a beszállítói tartozások törlesztéséről.

A csornai Margit Kórház adósságállománya tavaly tavasszal 350 millió forint körül ˝tetőzött˝. A szigorú és takarékos gazdálkodásnak, a létszámleépítésnek és a költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhetően a tartozást 220 millió forintig sikerült csökkenteni. Egészen 2009 közepéig tartották ezt a szintet. Sőt, a kórház saját erejéből törleszteni tudott kisebb összegeket a pénzükre váró beszállítóknak. Turi György már akkor is arról beszélt, hogy a tavaszi választásokig ˝kell kihúzni˝ és az esetleges új kormány változtat a finanszírozáson. Nos, a finanszírozás már most változott, de nem úgy, ahogy arra a polgármester számított. Így a véleménye is megváltozott az elöljárónak és már nem olyan bizakodó.

Turi György: A kórház önkormányzati biztosának szakemberei dolgoznak azon, miként tudják ˝túlélni˝ a nehézségeket.
Turi György: A kórház önkormányzati biztosának szakemberei dolgoznak azon, miként tudják ˝túlélni˝ a nehézségeket.

– Az intézmény működtetése, csak ahhoz, hogy nullára jöjjön ki a gazdálkodás, nyolcvanmillió forintba kerül havonta, ám hét-nyolc millió forinttal kevesebb állami támogatást kap a Margit Kórház, mint néhány hónappal ezelőtt. Azaz az új finanszírozási rendszerrel éves szinten egy egész havi támogatást veszítettünk el. Eddig tényleg úgy véltem, tavaszig kihúzzuk valahogyan és majd az új kormány segít. Most már azonban látom, lassú halálra van ítélve a Margit Kórház, ami az aktív ágyak felére csökkentésével kezdődött. Most a finanszírozásunk van az országos átlag alatt, ezért látom bizonytalannak még a következő néhány hónapot is. Az egészségügyi tárca várhatóan nem változtat, ezért nekünk kell újabb megoldást keresnünk a nehéz helyzetre. Ha viszont ez nem sikerül, a kormányváltást sem éri meg kórházunk.

A csornai Margit Kórház
A csornai Margit Kórház

Turi György hozzátette: a kórház önkormányzati biztosa, az Integra Consulting Zrt. szakemberei dolgoznak azon, milyen módon tudják átvészelni a nehézségeket. Konkrét javaslatok egyelőre még nincsenek, a decemberi testületi ülésre készítik el az intézkedési csomagot. A polgármester hozzátette: a kórház adóssága ismét emelkedik, most közel 240 millió forintnál tart.


Bezár a csornai kórház? - Gyopáros Alpár képviselő válaszolt

Olvasóink írták

  • 10. sziszifusz 2009. december 14. 06:31
    „Jön a tavaszi nagytakarítás után a reform /!/ és vagy úgy sikongatunk mint a népszavazáskor az öreg hölgy mellettem a fodrászszékben 2 kg arannyal a testén a 300 Ft-os vizitdíj ellen!Én meg szívom a nemlétező fogamat a fogászaton január egytől-mert erre nem tervezett a megváltó sikongatást.”
  • 9. ValóSág 2009. december 13. 20:52
    „Kedveseim! Vegyétek már észre, nem gyógyult emberekre van szükség. Akkor más lenne a koncepció. A szegény biztosok gondokodhatnak, ajánlhatnak bármit, nem rajtuk múlik itt semmi. Akárki a biztos, a feje tetejére is állhat, akkor sem tudja megoldani sem ennek, sem más kórháznak a problémáját. A miskolci kórház, a Bp-i Szent Imre kórház, és még sorolhatnám, nem tudják kifizetni a decemberi fizetést a dolgozóknak. Vajon miért? Csak. Nincs rá magyarázat. Ha csak az nem, hogy a kórházak működtetése ugyanolyan el...ett, mint a gazdaság többi ágáé, melyhez pártunk s kormányunk keze odaér.
    Kedves Pancser! Biztosan nem egészségügyis vagy. Ennek az intézménynek az átalakítását úgy kellene kezdeni, hogy a szülészetet és a sebészetet meg kellene szüntetni. A belgyógyászati osztályt, és a rehabilitációt pedig megtartani. Kis magyarázatra szorul. A szülő nők nem betegek. Általában fogadot orvosuk van, akiket bármely más kórházban felkereshetnek. Időben oda is tudnak jutni. A sebészet ebben a kórházban a legtöbb pénzt felemésztő egység. Csak hát érdek füződik a működtetéshez.
    Ebben a régióban a legnagyobb szükség a környék falvaiban élők számára normális belgyógyászati ellátásra van szükség. Gondoljunk bele, ha 2-3 kórház lenne a megyében, akkor hogyan tudnák ellátni a Csornától is 20 km-es távolságra levő faluban élő beteget. Mondjuk a hozzátartózók 2-3-szori átszállással hogyan látogathatnák meg rokonaikat. ondoljuk el mennyi idő be telne. Nincs ám mindenkinek autója. Lassan a vonat sem jár bizonyos falukba. Teljes kilátástalanság a jövő. Azért írok én is ilyen kuszán, mert nem jó belegondolni a jelenbe sem, hát még a jövőbe.”
  • 8. Moo 2009. december 12. 19:38
    „Meg kellene találni azt a területet, amit kimagaslóan, arra specializálódva végezhetne a kórház. Szerintem ilyenen kellene a biztosoknak gondolkodni.”
  • 7. pancser 2009. december 12. 16:13
    „Havi 80 millióból sem lehet ugrálni, de az uj kormányban sem lehet bízni. Esetleg az intézményt kellene átalakítani, csak a legfontosabb tevékenységet megtartani. De ezt is csak úgy lehet, ha a finanszírozása garantált. Sokkal jobban értékelném személy szerint az őszinte besszédet mint a sunnyogva kimódolt lassú halált, aminek keserveit leginkább az ott kezelt betegek isszák meg.
    Személy szerint 3 kórház, esetleg kettő elég a megyében, a többi intézményben csak szülészeti és sürgősségi ellátás lehetne. Ehhez persze a megmaradt kórházakat is fel kellene fejleszteni, továbbá a betegszállítást.”
  • 6. qeu 2009. december 12. 08:22
    „5.
    Elviekben és gyakorlatilag akik ezzel foglalkozhatnak.
    Természetesen értem amire gondolsz, azaz itt is vannak pártkötődésű - egyik/másik oldal - cégek, de ez a korábbi önkormányzati ciklusban is így volt.
    Amúgy bizonyos tartozás felett törvény írja elő alkalmazásukat, mégha nem is tudnak esetlegesen többet tenni az ügy érdekében, mint a kórház vezetői. Minuszból ők sem faragnak pluszt, a leépítést a törvény által végrehajtandó ágyszámcsökkentést, stb a mindenkori vezetés is meg tudta volna csinálni - népszerűség jelentős csökkenése mellett -, mint ahogy a beszállítókkal a tárgyalásokat is le tudnák bonyolítani.”
  • 5. ladiszlo 2009. december 11. 21:39
    „"" A kórház önkormányzati biztosának szakemberei"" Vajon ők kik lehetnek????”
  • 4. qeu 2009. december 11. 18:49
    „3.
    Alulfinanszírozást nem lehet személyekkel magyarázni. Ez tény.”
  • 3. balassaz 2009. december 11. 18:23
    „http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/felmentettek_a_foorvost/1113720/
    Aki ezt intézte, az a felelős!”
  • 2. Balfácán 2009. december 11. 10:51
    „<moderálva> Jó lenne a dolog mögé látni, hogy mi miért és hogyan törénik.”
  • 1. qeu 2009. december 11. 10:42
    „A szomorú az lenne, ha bezárna és az, hogy adósság fejében "valaki" vinné az épületeket és berendezéseket negyed áron. Természetesen jó Magyar szokásnak megfelelően ezután jól működne tovább, mint ahogy ez TSZ-ek esetében is történt. Ma veszteséges privatizáljuk, vagy eladjuk, vagy felszámoljuk aztán holnap már nyereséges ugyan azz az ügyvezetéssel vagy netán "kijelölt" új tulajdonossal.
    Katasztrófa!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alapszolgáltatások teljes köre biztosított

Kóny - Európai uniós támogatással családi napközi is szolgálja már a kónyiakat. Új helyre költözött… Tovább olvasom