Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

A kicsiknek van jövőjük

Saját boltjaiba, saját alapanyagot szállít a rábapordányi Mészáros Sándor.

Idén április eleje óta tizenkét munkatársat foglalkoztat jánossomorjai üzemében a rábapordányi Mészáros Sándor. A somorjai kis vágóhíd – mely előtte két évig állt – heti 750 disznó vágására kapott engedélyt. Ám jelenleg nem érik el e kapacitás határát.

Saját alapanyag saját boltokba
– Dolgoztunk együtt a Kapuvár Hússal. Működésének leállása inkább hátrány, semmint egy konkurens kiesése – mondta a rábapordányi Mészáros Sándor.
– A hozzám hasonló kisebb cégek kizárólag hazai sertést vágnak. Mi is a megye több cégétől szerezzük be a vágóállatot. Ennek a cégnagyságnak hosszabb távon is van jövője – fogalmazott a húsipari szakember. A megyében, a kapuvári gyár bezártával 4–5 kisebb, heti 200 disznó vágására képes üzem maradt. Náluk nagyobb teljesítményre képes a jánossomorjaI vágóhíd.

– Az ötszázalékos áfa bevezetésével már nem feltétlenül éri meg a külföldi sertés behozatala. Jobb itthon a megbízhatóbb, ismertebb minőséget beszerezni – mondta Mészáros Sándor. Üzemében félsertést készít, melynek egyharmadát a saját boltokban és feldolgozójában használja fel. A többit szintén jobbára megyén belül értékesíti. – Tiszta üzemmel, megbízható minőséggel és pontos szállítással lehet talpon maradni még a piacon ma is – jelentette ki a szakember.

Hegedüs István a jánossomorjai vágóhídon – Fontos a helyi munkaerő foglalkoztatása.
Hegedüs István a jánossomorjai vágóhídon – Fontos a helyi munkaerő foglalkoztatása.


Mészáros Sándor nemcsak az alapanyag-beszerzésben, hanem a munkatársak kiválasztásában is előnyben részesíti a helyieket. A Rábaközben éppen közel ötvenmilliós gépbeszerzéssel javítja piaci helyzetét.

– Fontosak a hagyományok a termékekben is, Rábapordányban húsz éve dolgozunk, azóta egy-két évente újabb bolttal terjeszkedünk – mondta Mészáros Sándor.

A húsipar megyei helyzetéről szólva hangoztatta, a hozzá hasonló nagyságú üzemekben bízik, a kapuvári gyár újraindulásában azonban nem nagyon.

Meghirdetés augusztus végén
A két éve álló kapuvári húsgyár a legutóbbi eladási malőr óta újra tetszhalott állapotban van. Az arab „vevők" távoztával ismét nyitott az üzem további sorsa. Kovács Csaba, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) ügyvezetője lapunknak elmondta, a gyárat újra egészben szeretnék értékesíteni. – Az újabb pályázat kiírásának feltételeiről, idejéről augusztus 25. után tárgyalunk az érintett munkatársakkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyásos gázolás Kapuváron, keresik az elkövetőt

A férfit péntek este a mozival szemben ütötték el. Az autós a helyszínről segítségnyújtás nélkül… Tovább olvasom