Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

A kerítésen átgázolva vitték el a traktort

Rábcakapi - Traktorát és hatmillió forintos bálázóját lopták el
a minap egy rábcakapi gazdának. A tolvajok előtte még üzemanyaggal is feltankolták a gépet a telepen. A kerítést kidöntve távoztak.
Tolvajok károsították meg a napokban a rábcakapi Szabó László gazdaságát. Egy traktort és egy bálázógépet loptak el tőle, összesen 7,5 millió forint értékben. A gazda egyelőre nem tudja, hogyan és miből pótolja a masinákat. A bajt csak tetézi, hogy a bálázón még hárommillió forintos hitelük is van Szabóéknak.

A gazda annak idején az egykori téesztelepen vásárolt területet. Tehéntartással foglalkozik és 190 hektáros birtokát is műveli. Szorgalmas embernek ismerik, aki nem ijed meg a munkától. Most viszont – ahogy mondja – mindentől elment a kedve, annyira elkeserítették a történtek.

A tolvajok a drótkerítésen átgázolva kereket oldottak a gépekkel.
A tolvajok a drótkerítésen átgázolva kereket oldottak a gépekkel.

– Nem elég, hogy a mezőgazdaságot sújtó nehézségek bennünket sem kerülnek el, most még ilyen gondokkal is meg kell küzdenünk – fakadt ki a Kisalföldnek Szabó László. – Érzékenyen érint bennünket a két gép ellopása, hiszen egy magunkfajta gazdálkodónak évekig kell dolgoznia, amíg az árát összegürcöli. A magtárban tároltuk a bálázót, néhány napra azonban az épület mellé állítottuk, mert kellett a hely a kukoricának. Ezt használták ki a tolvajok.

A rábcakapi telep fosztogatói feltörték a magtárat, ahol a traktor állt. Kitolattak vele, „rákötöttek" a bálázóra és a drótkerítésen átgázolva kereket oldottak a repceföldön keresztül. Szemtelenségükre jellemző, hogy a gazda üzemanyagtartályából még feltöltötték a traktort.

Szabó László: Rosszul vagyok, amikor arra gondolok, milyen
Szabó László: Rosszul vagyok, amikor arra gondolok, milyen emberek vannak.

– A bálázó egyedül több mint hatmillió forint volt, hitelre vettük. Biztosítás ugyan van rá, de még nem tudjuk, lopás esetén mire számíthatunk – tette hozzá Szabó László. A gazdát érthetően megviselte az eset. – Egyszerűen rosszul vagyok, amikor arra gondolok, milyen emberek vannak. Bízom benne, hogy ha egy jóérzésű gazdatársnak ajánlják fel megvételre, lesz benne annyi tisztesség, hogy értesíti a rendőrséget.

A rábcakapi férfi jutalmat is hajlandó fizetni annak, aki a traktor és a bálázó nyomára vezet. Hirdetést is adott fel. „Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet. Hogy ki lehetett, sejtelmem sincs, hiszen arra gondolni sem merek, hogy egy gazdatárs vetemedik erre az aljasságra" – jegyezte meg elkeseredve.

Fejlődő gazdaság

Szabó László 1992 óta mezőgazdasági vállalkozó. A tejtermelésre állt rá, jelenleg 100 fejőstehenük van és 100 növendékük. 150 hektár szántót művel a család, és negyven hektár rétről takarítják be a szénát. A kezdetektől fogva fejlesztenek, a volt téesztelepen magtárat, istállókat vásároltak. A munkából az egész család kiveszi a részét: felesége, veje és fia is.



 

 

 

 

Lipóton a disznókat vitték

Lipóton, az egykori téeszmajor területén az egyik magántulajdonosnál is illetéktelenek jártak a hétvégén. Babos László, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a betöréses lopás során az ismeretlen elkövetők a telepről négy hízósertést és egy házi vízművet tulajdonítottak el. Ezzel mintegy háromszázezer forintos kárt okoztak: lopás miatt nyomoz az ügyben a rendőrség.


Olvasóink írták

  • 4. matriné 2008. november 20. 13:27
    „Általában a munkagépeknek nincs rendszámuk,vagy követhetetlen a tulajdoni viszonyuk e rendszerben. Nem is beszélve a rendőri ellenőrzések elégtelenségéről. Szemtanúja voltam egy közúti ellenőrzésnek amikor egy furgonnal vontatott utánfutón fenn volt egy Japán gyártmányú gumilánc talpas mini árokásó. A furgon és az utánfutó iratai rendben voltak, de az árokásónak semmiféle irata nem volt az üzem-naplón kívül. A derék rendőreink ezzel is megelégedtek! Pedig akkoriba elég sok hírközlő leközölte a szomszédos országokból eltűnt efféle gépeket. Az értéke sokkal több volt mint az vontató és az utánfutó ára együttesen. A rendőreinket nem csak sétáltatni kellene a közutakon hanem ezekre a lopásokra is fel kellene készíteni Őket! Persze a véletlen sokszor besegít nekik erre számíthat a mostani károsult gazda!”
  • 3. lolita 2008. november 19. 22:19
    „Ennek nyoma kell hogy legyen bizom benne hamarosan elökerül!”
  • 2. 49. 2008. november 19. 20:35
    „Már nagyon sok olyan riasztó, vagy lopást meggátló berendezés van, amivel érdemes lenne védekezni az ilyen esetek ellen. A jobb minőség ára igaz borsos, de megéri.
    Van olyan is, ami egyenesen a rendőrséget riasztja. Elvetemült világunkban már senki sem érezheti vagyonát biztonságban.
    Az azért biztos, hogy ekkora gépeknek az eltűnése nem nyom nélküli.”
  • 1. pancser 2008. november 19. 19:16
    „Ami MO-n van ma a vagyonbiztonság területén, az szerintem borzalom. Karsai József képviselő fejszével kergette a házába behatolókat. Mi lett volna, ha utóléri őket? Széthasítja a fejüket? Mi van akkor, ha azok lelövik? A Rendőrség bénasága önbíráskodáshoz fog vezetni. Az eset után a környékbeli gazdák, ha van fegyverük ezután töltve a fejük mellé teszik éjszekára, ha a helyzet úgy hozza, használják. Ez lenne a megoldás meg a fejsze? Nem hiszem. Szegény hazám miért nem véded meg polgáraidat?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tárgyalnak a leendő intézményvezetővel

Csorna - A csornai polgármester szerint a Szociális és Gyermekjóléti Központ új vezetője, miután… Tovább olvasom