Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A karácsonyi imák eljutottak a hadifogolytáborig is

Kóny - Gyerekkori békés, aztán könnyes-háborús karácsonyokat idézett fel a Kisalföld kérésére a kónyi Bojnár Sándor és felesége. Az idős házaspárt ma már négy gyerek, nyolc unoka és tizenöt dédunoka veszi körül az ünnepen.
Évtizedes karácsonyi emlékeket idézett fel a Kisalföldnek a kónyi Bojnár házaspár. A 89 esztendős Sanyi bácsi és a 84 éves Irma néni ma is könnyek között beszélnek az első közös ünnepekről, amikor több ezer kilométer távolságra voltak egymástól. A családfő azonban tudta: felesége karácsonyi imái az orosz hadifogolytáborban is elérnek majd hozzá.

– Hatesztendős voltam, amikor édesanyám meghalt. Édesapám ugyan igyekezett széppé tenni az ünnepet nekem és négy testvéremnek, de egy férfiembernek ez bizony nehezen sikerült – tekintett vissza a múltba több mint nyolcvan évet Bojnár Sándor.

– Aztán később megnősült apám, de a felesége nem tudta pótolni az édesanyát. Mi, testvérek, egymásra támaszkodtunk és az egymás iránti szeretet összetartott bennünket. Édesanyámra nem is nagyon emlékszem, csak mint valami tünemény rajzolódik ki előttem az alakja – olykor-olykor még ma is. Gazdagok nem voltunk, szegénységben teltek ünnepeink. Édesapámnak igencsak be kellett osztania a jövedelmet, hogy valami kerüljön a gyerekeknek karácsonykor. Karácsonyfa mindig volt persze, ha más nem is, egy faág.

Irma néni boldogabb gyerekkori ünnepekre emlékszik vissza. Testvéreivel várták nagyon a Jézuskát és ajándék is jutott.

– Édesapám a Keszthelyi esperes úrnál dolgozott, jó fizetést kapott – emlékezett. – Mindig került a fa alá édesség, játék. Még arra gondolok vissza szívesen, amikor szenteste napján hangos volt a falu. Énekeltek a betlehemesek, járták a házakat. Hét órakor a gyerekek elcsendesedtek, felváltotta őket a kanász. Fújta a kürtjét, a tűzoltók pedig trombitáltak. Így jelezték a Kisjézus születését. Édesanyám fehér abrosszal takarta le az asztalt, a kemencében sütött gyönyörű fonott kalácsot. Édesapám a zsomporba búzát, szénát tett a Jézuska szamarának. Aztán később a szomszédok is átjöttek és együtt mentünk az éjféli misére. Utána kocsonyát evett még a család és így ért véget a szenteste.

Reggelre a kalácsból mindig hiányzott egy darab, amit a Jézuska „evett meg" éjjel, és a szamárnak kitett abrak is elfogyott. Arra emlékszem még szívesen, amikor nagyanyám az ölébe vett bennünket, imádkoztunk és énekeltünk.

Sanyi bácsi és Irma néni a hatvannegyedik közös karácsonyukra készülnek.
Sanyi bácsi és Irma néni a hatvannegyedik közös karácsonyukra készülnek.

A gyerekkor utáni ünnepek azonban már nem voltak ilyen békések. Sanyi bácsi és Irma néni 1944 októberében házasodtak össze. Készültek a közös karácsonyra, de a politika és a háború közbeszólt. Sanyi bácsira – nem először – katonazubbonyt adtak. Vele együtt Bojnárék három fia volt a fronton. Egyedül Sanyi bácsi került haza, két bátyja hősi halált halt.

– Az első karácsonyon több ezer kilométerre voltunk egymástól – érzékenyül el Irma néni hatvannégy esztendő után is.

– Azt sem tudtuk, él-e, hal-e a párom. Szomorú, csöndes ünnepünk volt. Bojnáréknál laktunk akkor, a sógornőmmel. Szegény apósom három fia után kesergett. Csendben imádkoztunk és a távol lévőkre gondoltunk. Az csak olyan fájdalmas, bánatos karácsony volt. Aztán még kettő ilyen jutott nekünk, hiszen a papa csak 1947-ben jött haza.

– Hadifogságba kerültem még 1944-ben, hamarosan a bevonulás után, Esztergomban szedtek össze bennünket – mesélte Sanyi bácsi.

– Oroszországba vitték a csapatot, hadifogolytáborba. Körülbelül tudtuk csak, mikor lehet a karácsony. Csendben voltunk, mindenki hazagondolt. A gyomrunk üres volt, a szívünk telve az otthoniakkal. 1945-ben aztán egy bányában dolgoztattak bennünket, a Volga mellett. Köveket termeltünk ki. 45 fok hideg volt, kegyetlen időjárás. Ruhánk nem volt rendes, a lábbelit mindig cserélgettük egymással. A lelkünknek akkor volt egy kis nyugalma, amikor hazaálmodtuk magunkat. Tudtam, hogy idehaza híremet sem hallják, de azt is, hogy a feleségem imái a kónyi karácsonyfa alatt értem szólnak. 1946 karácsonya volt amúgy a legszomorúbb nekünk, magyaroknak odakint. Reggelre ugyanis huszonöt bajtársunk halt meg. Annyira legyengültek a hidegtől és az éhségtől, hogy nem bírták tovább és feladták. A helyiek a láger kerítéséhez ugyan hoztak egy kis élelmet, sült krumplit, kenyeret. Ám az őr észrevette és fegyverrel kergette el őket.

Sanyi bácsi a sok viszontagság után 1947 nyarán érkezett haza. Ekkor kezdődött igazi közös életük. Rendbe tették a szülői házat és a következő években négy gyermekük született. Ma már nyolc unokának és tizenöt dédunokának is örülhetnek. A mostani ünnepnapok programját is ők „osztják be" a nagyszülőknek.

– Igen jó sorunk lesz – mondja Irma néni. – Szenteste Márti unokánkhoz megyünk. Karácsony napján Ági lányunk hívott bennünket, másnap pedig Évi unokánk lát vendégül. Persze hozzánk is jönnek majd a gyerekek, hiszen az igazi boldogságot a legkisebbek jelentik nekünk. Karácsonykor is azért imádkozunk, hogy mind egészséges legyen és szeressék egymást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a rendőrök a bolti szarkákat

Kapuvár - Közel kétszázezer forintos zsákmányt lopott Kapuváron és környékén két budapesti… Tovább olvasom