Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

A kapuvári Pölöskei Sándor kilenc könyv után a tizedik témáján gondolkodik

Kilenc könyv megírása és a két világháborúban elesett helyi hősök névsorának összeállítása után napjainkban a kertészkedés tölti ki a kapuvári Pölöskei Sándor napjait. A Pátzay-iskola egykori igazgatójának a balatoni nyarak helyett a kétkezi hobbi ad ihletet.
Pölöskei Sándor újabb megírandó ötleteket forgat a fejében. Az elmúlt évtizedekben kilenc könyvet jegyzett helytörténeti és sporttémákban. Legutóbbi – városszerte méltatott – munkájában feltárta a két világháborúban elesett helyi hősök névsorát, amelyet márványba is véstek a Fő téri Hősök parkjának emlékművénél.

A névsorok története

Érdekesség, hogy a Kisfaludi Stróbl Zsigmond-alkotás alapjánál az 1924-es avatáskor 232 elesett neve volt az első világháborúból, a napjainkban több mint 300 nevet tartalmazó lista szintén Sanyi bácsi kutatásainak eredménye. Hasonló feladat várt a második világégés elesetteinek felkutatásánál is, a névsor eredetileg a templomban elhelyezett táblán volt látható. Később a helytörténész több mint húsz újabban megtalált nevet tudott rávésetni a most kirakott márványtáblára.

A kutatómunkáról és egyéb eredményeiről számos, napjainkban tartott előadásában is hallhatott a kapuvári közönség.

A modern kor pedagógiája, az ifjúság, a mai fiatalok. Ez lehet Pölöskei Sanyi bácsi legújabb kötetének témája.
A modern kor pedagógiája, az ifjúság, a mai fiatalok. Ez lehet Pölöskei Sanyi bácsi legújabb kötetének témája.


Az első nehezebb volt

– Az első világháborús névsor nagyobb fejtörést okozott, mert az iratok többsége bécsi levéltárakban található – mondta a kapuváriak Sanyi bácsija. A kutatás emellett kiterjedt a budapesti Hadtörténeti Intézetre és a honvédségi levéltárra is.

Az 1933-ban, Bogyoszlón született történelem–testnevelés szakos pedagógus életművébe összesen kilenc megjelent könyv tartozik.
A sor „Az én iskolám"-mal kezdődött, majd folytatódott a „Volt nekünk egy iskolánk", „Szülőföldünk", „Hősök és áldozatok", „A hősök emlékére", a „Piros-fehér mezes fiúk", a „Négy évtized a katedrán", a „Kaci és a többiek" című művekkel. A sort a „Lengyel menekültek Sopron vármegyében" című könyv zárta.

– Az első könyvemet a nyugdíjba menetelt követően kezdtem el, a lengyel könyv épp a napokban készült el – mesélte Sanyi bácsi. Azt már némi szomorúsággal említi meg, hogy az írói ihletet adó balatoni nyaralótól megváltak, maradt helyette a Kapuvár környéki hétvégi kert.

Jöhet a tizedik

– Természetesen a szabad levegő, a kerti munka is kikapcsol, ám a magyar tenger melléke általában nagyobb lökést adott a könyvekhez – mondta. Felesége hozzátette: írás közben néha nemcsak az ebéd, de a vacsora is késett, a hajnalig tartó klaviatúrazörgésről nem is beszélve. – Pedig kezdetben még Erikát ütöttem – utalt Sanyi bácsi szeretett mechanikus írógépére.

Sanyi bácsi napjainkban újabb megírandó témán töri a fejét. – Negyven évet húztam le a katedrán. A pedagógia, a fiatalság a mai napig érdekel – mondta. Ennek kapcsán vannak kritikai észrevételei a modern kor pedagógiájáról, az ifjúságról, a „mai fiatalokról". Ahogy lapunknak elmondta, szó lehet még egy ilyen témájú könyvről is a közeljövőben.
Pölöskei Sándor: „Néha távolabbi vidékekről is felkerestek egy-egy eltűnt katona felkutatására."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös jelölt Csornán - Sokszínű, tapasztalt testületet szeretne

Csornán a DK és az MSZP közös polgármester jelöltje Kristófné Horváth Erzsébet nyugdíjas pedagógus,… Tovább olvasom