Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

A kapuvári partnercég is érintett lehet

Kapuvár–Miskolc - Egy kapuvári cég is érintett lehet abban a csalási ügyben, melyben osztrák hitelt ígértek több magánszemélynek is, amit végül húszezer forintos befizetés után sem kaptak meg. Az ország több pontjára kiterjedt ügyben többek közt a Miskolci Rendőrkapitányság is nyomoz.
Néhány hónap alatt, tavaly november és idén március között a gyanú szerint összességében több millió forintot csaltak ki magánszemélyektől egy kapuvári cég, valamint a vele szerződött partnercégek munkatársai. A fejenkénti húszezer forintos befizetés fejében – mely az úgynevezett szerződéskötési díjat, valamint a fordítási díjat tartalmazta – a hitelközvetítők osztrák banki hitelt ígértek, a Kisalföld információi szerint akár ötezer euróig terjedően, harminchat, hetvenkét hónapos futamidővel. A hitelekből azóta sem lett semmi, a hoppon maradt ügyfelek helyett egy partnercég tett feljelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon.

– Egy miskolci iroda, a kapuvári cég partnere tett feljelentést, melynek nyomán üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság – mondta el lapunknak dr. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője. Az alezredes elmondta, a gyanú szerint Miskolcon negyvenegy személy érintett az ügyben (a Kisalföld úgy tudja, Kapuváron csak páran).

Az összesített kár a borsodi megyeszékhelyen több mint nyolcszázezer forint, ám információk alapján az ország több pontján működő partnerirodák felvett előlegeivel együtt a kicsalt összeg több millió forint is lehet.

A hitelközvetítők szerint egy osztrák bank három-nyolc héten belül akár ötezer eurót is kihelyezhetett volna a magánszemélyeknek, ám az ígért hitel végül sehova sem érkezett meg. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben házkutatást is tartott, a Kisalföld információi szerint itt merült fel a helyben több emberrel is kapcsolatba került fiatal V. A. érintettsége. Ezt lapunknak több kapuvári lakos is megerősítette.

Az ügyben tanúként hallgatták ki a miskolci partnercég irodavezetőjét is. – A nyomozást és a bizonyítékok begyűjtését többek közt a miskolci rendőrök is végzik, amennyiben bebizonyosodik az üzletszerű csalás vétsége, a büntetés mértéke akár két év szabadságvesztés is lehet – mondta a Kisalföldnek dr. Gaskó Bertalan alezredes.

Olvasóink írták

  • 1. Dr.Kotász 2009. április 29. 09:27
    „Ez nagyon komoly....nem is tudom,ki hihetett ennek a szélhámosnak...aztán a vele szerződő partnercégek(biztositók,bankok is le lettek irva) - ezáltal....még szerencse,hogy van olyan biztositó,bank,amely nem állt vele szóba...
    Szegény Bandi meg kap pár évet,de erre gondolhatott volna előbb is...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Föld napja

Színes programokon vehettek részt a kónyi Deák Ferenc-iskola tanulói és vendégeik a közelmúltban. Tovább olvasom