Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

A jövő záloga minden új fogadalom

Csorna - Örök és ideiglenes fogadalmasokat köszöntöttek szerdán Csornán, a premontrei templomban. A rend életében három-négy évente történik ilyen. Arra pedig száz éve nem volt példa, csornai fiatalember tesz örök fogadalmat.

„Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén Szűz Máriának tiszteletére" – énekelték a hívek szerdán este Csornán, a premontrei apátsági templomban. Nagyboldogasszony ünnepén ideiglenes és örök fogadalmasokat köszöntöttek a rend tagjai.

– Ha Isten nehezet parancsol az embereknek, akkor kegyelmével segíti a teljesítését – mondta dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát a fiatalokhoz szóló köszöntőjében. – Azért imádkozunk együtt, egymásért, hogy fogadalmunkat, ígéretünket életünk végéig megtarthassuk.

Nem a fogadalomtétel, hanem annak megtartása teszi a szerzetest igazán szerzetessé.

– Azt várjuk tőletek, hogy folytassátok azt a munkát, amelyet negyven év után mi, idősek újra elkezdhettünk. Mi azonban lassan, de biztosan egymás után távozunk az életből. Ezt elfogadjuk, és vigasztalás számunkra, hogy bízhatunk bennetek és nagy öröm minden jelentkezés, beöltözés, fogadalomtétel. A jövőnk záloga, hogy van kinek átadni a munkát.

A dr. Horváth Lóránt Ödön által említett munkát Boldvai Márton Bertalan novícius, ideiglenes, illetve Szár Gyula Gergely és Hancz Gábor Tamás örök fogadalmasok veszik át. Az örök fogadalmat tevők vállalják, hogy egész életükben engedelmeskednek elöljáróiknak és Istennek szentelik magukat a rendi közösségben és munkában.

Szár Gyula Gergely csornai születésű rendtag, ami azért érdekes, mert száz éve nem volt ilyen. Hancz Gábor Tamás pedig osli gyökerekkel bír, vagyis a prépostságot alapító Osl nemzetség falujából származik.  Boldvai Márton Bertalan novícius ideiglenes fogadalmával három év „próbaidőt" vállalt, ennek leteltével tehet örök fogadalmat. Dr. Horváth Lóránt Ödön a Kisalföldnek elmondta: három-négy évente kerül sor fogadalomtételre, ami nagy esemény a rend életében.

A fiatalok egyelőre folytatják a tanulást a budapesti Sapientia teológiai főiskolán. A szünidőben Csornán tartózkodnak, ahol ismerkednek a rendi élettel és munkájukkal segítik is.

Cs. Kovács Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betyártábor ifjú betyároknak

Sobor - A beledi szociális központ szervezésében Soboron táboroztak a dél-rábaközi gyerekek.… Tovább olvasom