Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

A homoktövis-ültetvény mindenkié a falu szélén

Negyven évvel ezelőtt mérette ki hétvégi telkeknek a csornai tanács az egykori hercegi birtokot, Csatárimajort. Az akkor ingatlant vásárlók közül ma is sokan rendszeresen járnak ki kertjükbe.

A közigazgatásilag Csornához tartozó Csatárimajorban az 1970-es években méretett ki az akkori tanács hétvégi telkeket. Eleinte bérletként adták ki a városiaknak, majd a bérlők meg is vásárolhatták területüket. Az első telkesek ma már nyugdíjasok. Mint például dr. Kristóf János is, a Csukás-szakközépiskola nyugalmazott igazgatója.

– Otthon nem volt területünk, konyhakertet viszont szerettünk volna. Jött a lehetőség Csatáriban, mi pedig éltünk vele – mondta a Kisalföldnek dr. Kristóf János, miközben őszibarackot szedett unokáinak. – Azóta rendszeresen járok ki, mióta nyugdíjba mentem, még többet vagyok itt. Telepítettem gyümölcsfákat, van veteményesünk, amiben minden zöldségfélét megtermelünk, amire csak szüksége van a nagyobb családnak.

Dr. Kristóf János az elsők között vásárolt telket Csatárimajorban, azóta is műveli a kertet.
Dr. Kristóf János az elsők között vásárolt telket Csatárimajorban, azóta is műveli a kertet.

Körülbelül harminc esztendeje művel telket Csatárimajorban az ugyancsak csornai Szár István is. Hetente egyszer megy ki ingatlanára, hiszen ő még aktívan dolgozik. Annak idején azért vették a telket, hogy uborkázzanak. Aztán másként alakult.

– Keresetkiegészítésnek akkoriban jó volt az uborkatermelés. Rájöttünk azonban, hogy munka után már sem energiánk, sem időnk nincs arra, hogy kimászkáljunk Csatáriba – emlékezett a kezdetekre a tulajdonos. – Próbáltuk ezért inkább parkosítani, füvesíteni, alakítottunk ki egy kis kertet és gyümölcsfákat ültettünk. Később házat is építettünk rá.
A köznyelv a csatárimajori ingatlanokat üdülőtelkeknek mondja. A régi birtokosok között azonban csak kevesen vannak, akik üdülni, pihenni járnak ki. Inkább dolgoznak, kertészkednek.

– A lányom néha rendezett kerti összejövetelt a barátainak, de mivel már ő is elkerült Csornáról, ez is megszűnt. Később, idősebb korban szívesen ki is költöznék ide, de ezt előbb a feleségemmel is meg kell beszélni – jegyezte meg Szár István.

A hétvégi telkeken az elmúlt években egyre többen építkeztek. Többnyire fiatalok, akik le is telepedtek a majorban. A csend, a nyugalom, a biztonság és a közösség csábítja őket. Csatárimajorban ugyanis erős a közbiztonság. Odafigyelnek egymásra, egymás értékeire az emberek. Régen is alapelv volt és ma is az a településrészen: tarts rendben birtokod és segíts a másikon, ha tudsz. Csatárimajorban nagyon szép, sokatmondó utcanevekkel is találkozhat az arra járó. Sétálhat például a Kastély utcában, Akác közben, Nagyfahanyi utcában vagy a Gólafa utcában. Nem volt ez mindig így. Évtizedekig valamennyi ingatlan a Fő utcában volt. A helyeik kérésére 2006-ban döntött a csornai képviselő-testület az utcák átkereszteléséről. Érdekes és szép közterülete a majornak a Gólafa utca. Az út mentén homoktövisbokrok vannak, mindenkinek teremnek. Az egyik utcabeli ültette a növényeket, gazos, bokros terület volt előtte az árokpart. A gazda nem sajnálja senkitől, hiszen bőven hozzák a termést, jut belőle a csatáriaknak.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyakrabban gyűjtenek a hulladékszigeteken Csornán

Várhatóan augusztus végéig a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a frekventáltabb… Tovább olvasom