Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

A hivatal elégedett a parkokkal

Kapuváron mostanában többször hangzott el negatív vélemény a város zöldterületeinek minőségével kapcsolatban. A kisváros jegyzője, mint a felügyeleti hatáskör gyakorlója, azonban teljesen más véleményen van.

Az SMS-küldők szerint elhanyagoltak

Sok munkával: Rendszeresen gondozzák Kapuvár parkjait.
A Kisalföld SMS-küldő rovatában többször megfogalmazódott a vélemény, hogy Kapuvár zöldterületeivel problémák vannak. A helyiek véleménye szerint a parkok elhanyagoltak, nincsenek kellőképpen gondozva. Az ügyben megkerestük az önkormányzat illetékesét, Borsodi Tamás címzetes főjegyzőt.

Az előzményekről a jegyző elmondta: a jelenlegi parkgondozó vállalkozó már több mint két éve tartja rendben a város zöldterületeit, annak idején közbeszerzési pályázattal választották ki és nyolcéves szerződést kötött az önkormányzattal az elvégzendő munkákra, melyeket a polgármesteri hivatal rendszeresen ellenőriz.

Borsodi Tamás szerint a Kisalföldhöz érkezett kritikák nem megalapozottak, hiszen a belváros parkjait az átutazó turisták is többször megdicsérik.

Annyit azonban megjegyzett, hogy a zöldterületek állapotán még lehet javítani, de ehhez a város költségvetésében jelenleg nincs fedezet. A jegyző hangsúlyozta: a vállalkozó részt vesz a városszépítő egyesület munkájában és egyéb társadalmi szervezetekben is.

A köztisztaságért nem felel

Megkérdeztük Csapó Andrást, a város főkertészét is. Elmondása szerint a problémákról az újságból értesült, őt személy szerint senki nem kereste meg. A kritikák után többször körbejárta az érintett területeket, de mindent rendben talált, amit a polgármesteri hivatalban is megerősítettek. A gondot abban látja, hogy a köztisztasági feladatok elvégzését is a nyakába varrnák a helyiek, de ez utóbbit a hivatal közhasznú és közcélú munkásai végzik el.

Kétféle művelés a zöldterületeken

A parkokról Csapó András elmondta, két kategóriában végzik a területek gondozását. Az elsőbe tartoznak a város központjában lévő parkok, amelyeken a zöld nyírását intenzívebben, hetente, tíznaponta végzik. Itt virágágyásokat telepítettek, ami szinte állandó munkát ad nekik és a központi parkokban rendszeresen öntöznek is. A második kategóriába tartoznak Kapuvár külterületei.

Itt nem feladat a füves részek sűrűbb nyírása, az önkormányzat tíznapi, kétheti kaszálást, fűnyírást, gyomirtást ír elő. Csapó András hangsúlyozta, a külvárosban található zöldterületek nem minősülnek parkoknak, ezért másfajta gondozást igényelnek. Szándékai szerint azonban e részek további csinosítását is elvégzik a közeljövőben. A főkertész tájékoztatott bennünket, hogy az intenzív művelés alá több mint százezer négyzetméternyi terület tartozik, a külterületeken pedig csaknem háromszázötvenezer négyzetmétert gondoznak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javítják a 85-ös főutat Csornán

Néhány napja kisebb fennakadások vannak a csornai belvárosi közlekedésben. A megyei közútkezelő… Tovább olvasom