Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

A helyiek tizede leült a számítógép elé

Internetes tanfolyamot szerveztek a helyi civil szervezetek a soboriaknak. A helyiek tíz százaléka élt a lehetőséggel és lett rendszeres felhasználó.

A település lakosságának tíz százaléka lett rendszeres internetfelhasználó Soboron. A helyi civil szervezetek az önkormányzattal együttműködve pályázaton nyertek lehetőséget az e-tanfolyam megszervezéséhez.

Összesen negyvenen, hetvenkét órában tanulták az internetet. Oktatójuk Megyeri Tünde, a Rába Szövetség referense volt, aki letette a szükséges e-tanácsadói vizsgákat. A helybeliek több csoportban tanulhattak: külön a kismamák és háziasszonyok, aztán a diákok, a felnőttek és az önkormányzati dolgozók. A ˝tanulók˝ megismerhették az elektronikus média használatát, az ügyfélkapus ügyintézést. A fiatalok interneten kerestek diákmunkát, tanulhatnak nyelveket, olvashatják az elektronikus könyvtárak anyagait. Az elektronikus vásárlást is kipróbálták.

Mindannyian rendelkeznek e-mail címmel, skype- és MSN-elérhetőséggel. A tanfolyamoknak a sobori teleház adott helyet, ahol a kismamák a korábban kialakított bababarát területen helyezhették el gyermekeiket az oktatás idején. A program lezártával tanúsítványt is kaptak a résztvevők.

Gerencsérné Kovács Edina is a tanfolyamon ismerkedett meg a számítógéppel. Azóta rendszeresen internetezik.
Gerencsérné Kovács Edina is a tanfolyamon ismerkedett meg a számítógéppel. Azóta rendszeresen internetezik.

A szervezők elmondták: a program után megnőtt a teleház forgalma is.

– Olyanok ülnek le ma már naponta a számítógép elé, akik néhány hónappal ezelőtt szinte még bekapcsolni sem tudták – jegyezte meg Megyeri Tünde. – A faluban egyre többen érdeklődnek az otthoni internetelérhetőség iránt, így a közeljövőben nem lesz akadálya egy megfelelő kapcsolat kiépítésének Soboron.

˝Olyanok ülnek le ma már naponta a számítógép elé, akik pár hónapja szinte még bekapcsolni sem tudták˝ – tudatta Megyeri Tünde.
Gerencsérné Kovács Edina a tanfolyamon találkozott először ˝élőben˝ az internettel. Azóta azt tervezik, hogy mielőbb otthoni kapcsolatot is rendelnek. – Nagyon jó lehetőség volt a tanfolyam számunkra. Olyan dolgokat tanulhattunk meg, melyeket a hétköznapokon hasznosítani tudunk. Nagy élmény például, hogy a neten az egész világ híreit elolvashatjuk, percek kérdése és egyik földrészről a másikra kattinthatunk. Nekem különösen tetszik az elektronikus vásárlás nyújtotta előny, és az is, hogy akár az üdülésünket is megszervezhetjük a számítógép előtt ülve – újságolta Gerencsérné Kovács Edina.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél ezernél is többen szavaztak, mint két hete

A csornai körzetben vasárnap mandátumot szerzett Gyopáros Alpár (Fidesz–KDNP) szerint a… Tovább olvasom