Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

A helyiek adták össze a tárlatot

Kóny - A település múltját bemutató kiállítás nyílt a hétvégi falunapon Kónyban. Szombaton adták át a községi kitüntetéseket is.
Helytörténeti kiállítás nyílt a hétvégén Kónyban, a község első írásos említésének 780. évfordulóján. A bemutatóra a hagyományos paraszti életmódhoz gyűjtöttek anyagot, a helybeliek, illetve elszármazottak segítségét is kérve. Ötvenhárman ajánlották fel tárgyi, vagy írásos emlékeiket. A szervezők célja az volt, hogy a kiállítással emléket állítsanak az ősöknek.

Falusi szobát, konyhát, kamrát, de cipész-, szabó-, asztalosműhelyt és pékséget is berendeztek. Természetesen a földműveléshez, állattartáshoz szükséges eszközök is helyet kaptak a tárlaton.

Falusi szobát, konyhát, kamrát, de cipész-, szabó-, asztalosműhelyt és pékséget is berendeztek.
Falusi szobát, konyhát, kamrát, de cipész-, szabó-, asztalosműhelyt és pékséget is berendeztek.


A múltat idézve találkozhatunk Nemes Márton községi bíró pecsétjével az 1880–90-es évekből, látható a Községi Földművelők Körének 1906-os címeres, közigazgatási pecsétje, illetve Kamondi Antal csendőr névre szóló pecsétje az 1930-as évekből. Az egyik vitrin egy téglát rejt, ami az egykori kónyi Réman és Társa Téglagyárban készült.

Az évforduló jegyében megrendezett hétvégi falunapon Aller Imre polgármester átadta a Kóny Községért Díjakat is. A képviselő-testület döntése értelmében idén Tóth Zsuzsanna, a helyi iskola tanára pedagógiai, közművelődési, néprajzos, helytörténeti kutató- és gyűjtőmunkájáért részesült elismerésben. A másik díjazott Varga Sándorné lett. Ő a falu sportéletének meghatározó egyénisége. Sokat tett a női kézilabdacsapatért, játékosa volt, később edzője, aztán szakosztályvezetője, menedzsere.

 
"A hétvégi falunapon átadták a Kóny Községért Díjakat is. Tóth Zsuzsanna, a helyi iskola tanára és Varga Sándorné, a falu sportéletének meghatározó egyénisége kapta idén az elismerést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van, akinek semmi nem felel meg

Kapuvár - Kapuvár polgármestere szerint lehetetlen minden egyes helybélinek a kedvére tenni. Az… Tovább olvasom