Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

A hanyi égeresektől 1956 viharos őszéig

Több mint harminc évet töltött a Hanság erdeiben Balsai Endre. A hetvennégy éves erdész tehetségét és szorgalmát a hanyi nyárfatermesztés, a kapuvári Nádasdy park és számos könyv dicséri.
– Már gyermekként magamba szívtam a Hanság, az erdők szeretetét – mondta Balsai Endre, a kapuvári erdészet egykori vezetője. A szaktekintélyként számon tartott, hetvennégy éves erdész egész családja a Hansághoz, az égeresekhez kötődik. Apja a kapuvári erdészet vezetője volt, de már ükapja is az egykori Esterházy-erdők kezelőjeként dolgozott. – Az Esterházyak kiváló módon gondozták erdeiket. Így 1945-ben értékes erdővagyon került az állam kezelésébe – mondta az egykori erdészeti vezető. A Hanság leghíresebb része az égererdő, mely az egyetemes erdőtörténet egyik fejezete.

– A hansági égeres a világ botanikusai előtt sem ismeretlen. Kutatásával máig sem hagytam fel – mondta Balsai Endre. Mint mondta, az 1900-as évekre kialakított Hanság-főcsatorna ásta meg a messze földön híres égererdő sírját. A tőzeg és az égeresek visszaszorulásával már Balsai Endre apja megkezdte az azóta Európa-szerte híres hanyi nyárfa termesztését.

Balsai Endre nevéhez kötődik a kapuvári Nádasdy park is.
Balsai Endre nevéhez kötődik a kapuvári Nádasdy park is.


– A negyvenes évektől megváltozott gazdasági helyzet nagy mennyiségű cellulóz és papír gyártását kívánta meg. Ehhez a nyárfa termesztése kiváló alapot adott – mondta az erdész.

Balsai Endre 1961-ben kezdett az erdészetnél dolgozni, 1997-ig végezte munkáját. A kapuvári erdészet élén harminc évig állt. Nyugdíjaskorában sem „szabadul" szakmájától. Ahogy mondta, mindennel foglalkozik szülővárosában, ami valamilyen formában a fához köthető. Emellett létrehozta és sokáig gondozta a lakótelepi Nádasdy parkot, amiről elmondta, több tucat hegyvidéki és síksági fafajtát ültettek a területre, egyfajta botanikai gyűjteményt alakítva így ki.

– Apámtól nagyon komoly írott emlékanyagot örököltem, emellett rengeteg fotót is megőriztünk a családi almáriumban – mesélte Balsai Endre. Gyűjteményében van 1902-ből származó üvegnegatív is. Apja hagyatéka és saját gyűjtései alapján napjainkra három könyvet is kiadott szeretett hansági erdeiről.

– A negyediket épp a napokban viszem a nyomdába, ez is a Hanságról szól, ám egészen más a témája – avatott be legújabb munkájának részle-
teibe az író. Új könyvében 1956 őszének viharos napjaiba ka-
lauzol Balsai Endre, sok meglepetést tartogatva a helytörténet kutatóinak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízmilliót spórol az áramon a város

Tízmillió forinttal kevesebbet fizet jövőre a csornai önkormányzat a villamos energiáért, mint az… Tovább olvasom