Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

A gépjármű ablakát résnyire se hagyják nyitva!

A kapuvári strand parkolójában egy személygépkocsi ajtaját kinyitották és készpénzt, valamint mobiltelefont tulajdonítottak el.

A kapitányság ügyeletére 2013. július 20-án délután egy autótulajdonos tett bejelentést, hogy tehergépkocsijából két pénztárcát és mobiltelefonját eltulajdonították. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a sofőr járművével kora délután megállt egy kapuvári parkolóban.

Az autó ajtaját bezárta, a jobb első ablakot résnyire nyitva hagyta. A fürdőzés végén a gépkocsihoz visszatérve látta, hogy értékeik eltűntek. A vizsgálat megállapította, hogy az elkövető a gépjármű légterelőjének eltávolítását követően, az ablakon keresztül kinyitotta az ajtót és elvitte az értékeket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja mindenki figyelmét arra, hogy az utazók az autójukban ne hagyjanak értékeket, a nagy hőség ellenére se hagyják nyitva a leparkolt gépjárművek ablakait, illetve a kocsik elhagyását megelőzően fokozottan ellenőrizzék azok zárt állapotát.

Olvasóink írták

  • 15. Csetneky 2013. július 24. 23:16
    „Dolgoztak a "fiatalok".”
  • 14. állampógár 2013. július 23. 17:45
    „A strandszekrény is lóxart ér.Az erre szakosodott megélhetési pofon egyszerűen szerez hozzá kulcsot.Már csak azt kell kifigyelnie mikor van benne érték is nem csak gatyák.”
  • 13. Mankapunka 2013. július 23. 16:11
    „Ezek a furgonosok amúgy is nagy királyoknak érzik magukat az utakon. Most nem jött be.”
  • 12. oxana 2013. július 23. 12:53
    „Lopnak így is, úgy is, sajnos. De nem kell nekik megkönnyíteni a dolgot. Két pénztárcát és mobiltelefont autóban hagyni, még ha zárva lettek volna az ablakok is , több mint felelötlenség. Abszolut nem védem a tolvajt, de a károsulttól meg kellene kérdezni, hol volt az esze?”
  • 11. Mathrin 2013. július 23. 10:33
    „Nem szabad esélyt adni a tolvajnak! Nem csak azzal, hogy résnyire vagy akármennyire lehúzva hagyjuk az ablakot, de legkevésbé azzal, hogy értéket hagyunk az autóban, főleg egy strand parkolójában! Az én kocsimban maximum a CD-k vannak, amik mozdíthatók. A legtöbb strandon lehet kaucióért zárható szekrényt bérelni, de még ha fizetni is kell érte 2-300 Ft-ot, még akkor is megéri, hogy a tolvaj nem viszi el a pénztárcát-telefont.
    Sajnálom ezt a szegényt, hogy így járt, remélem mások tanulnak a hibájából.”
  • 10. szakalyb 2013. július 23. 10:14
    „Balfasz egy világ, ahol az a hibás, aki esélyt ad a tolvajnak... miféle hozzáállás ez? Értem én hogy felelőtlenség, de akkor is... Érdekes, nekem soha se jutna eszembe hogy ellopjam más dolgait, még akkor se ha megtehetném.”
  • 9. pozdorja 2013. július 23. 09:45
    „bogabo: ha a hátadra akasztasz egy táblát, hogy "Ide rúgjatok´", ne csodálkozz, ha hátba rúgnak.”
  • 8. orion1 2013. július 23. 09:40
    „Amerikában még műsor is készül a rendőrségi csali-autókról, nálunk miért nem lehet utánozni őket, ha már saját ötlet nincs?”
  • 7. bogabo 2013. július 23. 08:45
    „érdekes, hogy mindenki azt hibáztatja, aki légterelönél nem jobban lehuzva hagyta az ablakot, és nem azt az enyveskezüt aki más javait eltulajdonítja.. kifordított világban élünk..”
  • 6. bn 2013. július 23. 08:44
    „Tény, hogy nem szerencsés nyitva hagyni az ablakot résre. DE!
    Nehogy már a szerencsétlen autóst ekézze mindenki. Azokat a kva tolvajokat kellene elkapni. Nem az tartja vissza a tolvajt, hogy fel van tekerve az ablak, vagy nincs. Ha el akar vinni valamit, akkor elviszi.
    A kerámiakésés bőröves "főnöknemérdekli" embereket már nem is említem...”
  • 5. Karcsika 2013. július 23. 08:32
    „"résznyire nyitva hagyta"

    Résznyire?”
  • 4. oPTiKa 2013. július 23. 08:27
    „Miracle, igenis sokat használ egy résnyire (és nem résznyire mint a KO írja) nyitott ablak. Egyszerü fizika.

    Különben meg ha ki akarják nyitni az autót, akkor akkor is kinyitják, ha teljesen fel van húzva az az ablak...”
  • 3. pozdorja 2013. július 23. 08:04
    „Ehhez most mit lehet mondani. Elsőre az Isten állatkertjének kerítés magassága jutott eszembe, de rájöttem hogy az alkalom által megfogant és megszületett bűnöző jobban illik ide.
    Nem mellesleg jobb autók nem is engedik hogy nyitva maradjon az ablak.”
  • 2. miracle 2013. július 23. 07:36
    „Egyébként is marha sokat számít az a kis rés, ha a kocsi áll fél napot a tűző napon. Semmit.”
  • 1. acsali 2013. július 23. 07:25
    „Ezt az emberi butaságot kár leírni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rövid időre a kórház bejáratát is lezárták

Tovább olvasom