Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

A földrengés után fizetnek a biztosítók

A keddi földrengés után Beleden az óvoda teljes mennyezetét javítani kell, ám ideiglenesen visszaköltözhetnek a gyerekek a lezárt szárnyba. A legtöbb kárt szenvedett épületet már kedden este helyreállították.
Jó hír, hogy a biztosítók mindenképpen fizetnek, ha van a károsultak szerződésében földrengéskockázat. A rengés után egy nappal még mindig a földmozgás a téma Beleden. Többek szerda reggel is érezni véltek földmozgásokat. Szabó Lajos aljegyző és Benkovics Miklós, a kapuvári polgári védelem irodavezetője járják a település károsodott házait és jegyzőkönyvezik a hibákat.

Tompáné Balogh Mária polgármester elmondta: eddig tíz lakó jelezte, hogy a rengés miatt károsodott a lakóháza. Hozzátette, több a kárbejelentés, mint amire előzetesen számítottak, sőt, még folyamatosan érkeznek az újabbak is, mivel néhol csak szerda reggelre fedezték fel a repedéseket. Így az óvodában is, ahol egy földben lévő víznyomócső repedt el, reggelre eláztatva a helyiséget. A legtöbb kárt szenvedett Mike-féle lakóházat már kedd este rendbe hozták a község közhasznú munkásai.

Tompáné Balogh Mária kiemelte: a biztosítók mindegyike felajánlotta segítségét. Így a károsultaknak mindenképpen fizetnek, függetlenül attól, hogy a 3,7 -es rengés a biztosítók belső listája szerint még nem minősül fizetendő káreseménynek. A bejelentett épületekből eddig csak egy nem volt biztosítva.

A körzet országgyűlési képviselőjén kívül a megyei területfejlesztési tanács is segítségét ajánlotta a károk enyhítésére.
Beleden kívül Vásárosfaluról is érkezett egy kárjelentés.
Gerencsérné Németh Erika óvodavezető lapunknak elmondta: szerdán a statikai szakértő átvizsgálta az intézményt, s megállapította, hogy a repedések legtöbbje a toldási pontokon keletkezett. Ezek feltárása után engedélyezte a jobb oldali szárny ideiglenes újramegnyitását.

A mennyezeteket azonban tovább vizsgálják, s a vezető óvónő szerint a nyári szünetben ezeket teljesen fel kell újítani. A mosdóknál pedig a fal is leomlott egy megrepedt cső szivárgása nyomán. Gerencsérné örömmel újságolta, hogy a felújításokra már egy megyei építőipari cég felajánlotta térítésmentes segítségét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikötőépítés, ökoturizmus és vonzerőleltár

Az ökoturizmus fejlesztése, „vonzerőleltár” elkészítése és a kikötőprogram megvalósítása… Tovább olvasom