Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

A fekete ördögök újra járják

A sobri verbunk évszázados hagyományokon alapuló tánc, régen nagy becsben tartották. Lelkes sobori fiatalok most újjáélesztik a község évszázados hagyományát, a sobri verbunkot.
Tovább él a hagyomány
Az elmúlt évtizedekben voltak ugyan kísérletek arra, hogy újra felelevenítsék az egykor oly népszerű táncot, de a kezdeményezések rövid ideig tartottak. Nemes László polgármester néhány évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy a fiatalok segítségével újra feléleszti a sobri verbunkot.
A sobri verbunk évszázados hagyományokon alapuló tánc, régen nagy becsben tartották és értékként kezelték. Annak idején például nem kezdődhetett meg a község világi búcsúja a verbunk nélkül. Ám nem csak saját közösségük szórakoztatására járták akkoriban a férfiak, hisz számos hazai és külföldi turnén is részt vettek. Komoly minősítésekkel, eredményekkel büszkélkedhettek az elmúlt évtizedekben. Egy pécsi fellépésük után a korabeli sajtó fekete ördögöknek nevezte őket ruházatuk és mozgásuk alapján. Rábai Miklós, a híres koreográfus, néptánckutató pedig azt mondta a táncról: a sobri verbunk olyan, mint a jáki templom, csak egy van belőle. A sobori kincset utoljára a hatvanas-hetvenes években Hoffer József és felesége igyekezett átadni a fiataloknak, aztán feledésbe merültek a lépések.
Az elmúlt évtizedekben voltak ugyan kísérletek arra, hogy újra felelevenítsék az egykor oly népszerű táncot, de a kezdeményezések rövid ideig tartottak.

Az idősek segítettek

Nemes László polgármester néhány évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy nem hagyja elfeledni a sobri verbunkot és a falu fiataljaiból ifjúsági tánccsoportot alakított. Eleinte az idősek segítettek a munkában, ők idézték fel fiatalkoruk táncát, de előkeresték az évtizedekkel ezelőtt készült filmfelvételeket is. A sobori gyerekek így tudták meg: fontosak a lépések, a kemény, ismétlődő ritmus, aminek a hozzáértők szerint matematikai alapja van. És amire még az öreg táncosok figyelmeztették lelkes utódaikat: a ritmus szent és sérthetetlen.

Tánctanár érkezett

Nemes László szerint a gyerekek ráéreztek a verbunk ízére és ma már büszkén ropják egy-egy fellépésükön. Sőt, a tánccsoport kibővült, lányok is csatlakoztak a srácokhoz és a hetente három alkalommal rendezett táncházban már az egészen picik is járják. Néhány hete pedig már tánctanáruk is van, a polgármester mellett a bogyoszlói Póczik Zoltán foglalkozik a soboriakkal.
A falubeliek büszkék fiaikra, unokáikra, akik tovább viszik a már-már elfeledett hagyományt. Első otthoni bemutatkozásuk frenetikus sikert hozott, a nagymamák és nagypapák könnyes szemmel, de boldogan nézték, ahogy a „fekete ördögök" újra megverik a csizma szárát.
A sobri verbunkosok már rendszeresen vesznek részt fellépéseken. A verbunk mellett próbáltak különböző koreográfiákat a műsorukban összeállítani, így repertoárjuk része a borköszöntő. Felelevenítik a helyi betyárlegendát is, melynek érdekessége, hogy az abban elhangzó rigmusok nagy részét Nemes László polgármester írta.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc körzetben indítanak jelöltet

A választás idejét követően a négyéves ciklus során is együttműködnek a csornai polgári pártok és… Tovább olvasom