Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

A falvak mind világhálóra vágynak

Rábaköz - A rábaközi kistelepülések jobbára pályázati pénzből vagy helyi munkaerővel oldják meg honlapjaik fenntartását. A vidéki honlapok látogatottsága változó.

A rábaközi kistelepülések szinte mindegyike jelen van a világhálón, jobbára saját neves honlapokkal. Általánosságban elmondható, hogy a falvak túlnyomó többsége a kétezres évek elején készíttette el – jobbára pályázati pénzből – a saját honlapot. A látogatottságot – mely elég nagy szórást mutat – több helyen mérik.

A Rábaköz egyik legújabb honlapját az elmúlt év végén indította Hövej. Némethné István Erzsébet polgármester elmondta, a honlapot egy környékbeli vállalkozás készítette el, közel ötvenezer forintért. A további frissítéseket helyben megoldják, a honlap tárhelyének fenntartása hatezer forintba kerül félévente.

– Turisztikai elképzeléseink és a helyi közösségi élet fejlesztése elengedhetetlenné teszi egy saját honlap fenntartását, ami például a höveji csipke népszerűsítésében is nagy szerepet kap – jelentette ki a polgármester. A frissen indult honlapról többnyire szóbeli visszajelzéseket kapnak.

Négy éve működik a dénesfai site is. Takács Lajos polgármester elmondta, elkészítését társadalmi munkában végezték és ebben a formában oldják meg az oldal frissítését is. A látogatottságot mérik és a polgármester szerint napjainkra már a helyi szálló kiadásában is nagy szerepe van a dénesfai honlapnak. Emellett a helyből elszármazottak egyik legtöbbet látogatott fóruma. – Amellett, hogy a jövő útjának az internetet tartom, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a netes és számítógépes kultúra még igencsak visszafogott hazánkban – hangsúlyozta Takács Lajos.

Hövej új honlapja a híres csipke népszerűsítésében is nagy szerepet kap.
Hövej új honlapja a híres csipke népszerűsítésében is nagy szerepet kap.

Szintén mérik a látogatottságot a vásárosfalui honlapon is. Erről szólva Molnár Sándor polgármester elmondta, a hagyományos Vé Fesztivál idején ez naponta több ezer látogatót is jelent. – A honlapot hat éve készítettük, mintegy hetvenezer forintos pályázati pénzből – tette hozzá. Fenntartására nem sokat költenek, a frissítést helybélivel oldják meg.

Sajnos jó tapasztalatai a saját honlappal nincsenek Pődör Péterné himodi polgármesternek. Mint mondta, négy éve indított honlapjukat napjainkban nem tudják frissíteni, szakemberhiány miatt. Ennek okán komoly látogatottságról nem is tudott beszámolni, pedig mint mondta, a település szempontjából fontos lenne a friss netes megjelenés.

Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Imre László edvei polgármester is, aki elmondta, jelenleg nem rendelkeznek saját honlappal, ám egy nemrég betelepült lakos már készíti Edve honlapját is. Az egy hónapon belül elkészülő oldal frissítését is helybéliek vállalták, így az önkormányzat anyagi ráfordítás nélkül tud megjelenni a világhálón.

Nem sokat fizet ezért a rábakecöli önkormányzat sem, hiszen a Rábaköz legfiatalabb polgármestere kezeli a netes felületet. Tuba Erik azonban hozzátette, 2003-ban, több mint egymilliós pályázati pénzből hozták létre a honlapot, amiről szólva kijelentette, foglalkozik a gondolattal, hogy modernizálni kellene Rábakecöl netes megjelenését. – Egyéb elfoglaltságaim miatt nem mindig a legfrissebb a honlapunk, ám egy levelezőlista létrehozásával a helyieket gyorsan tudom friss információval ellátni – mondta Tuba Erik.

Olvasóink írták

  • 3. steerio 2009. január 15. 13:15
    „A pénzszűkében levő falvak megtehetik, hogy regisztrálnak valamely ingyenes blogszolgáltatónál* (pl. freeblog.hu), aztán "odairányítják" a saját domainnevet (falunev.hu). Ezt minimális szakértelemmel el lehet végezni, a frissítésekhez pedig még annyi sem kell - csak írni kell tudni. Az oldal kinézete néhány előregyártott sablonból kiválasztható, de ha kerül rá egy kis pénz vagy egy lelkes hozzáértő önkéntes, saját design is elképzelhető.

    Képgaléria létrehozásához ingyenes lehetőség a kep.tar.hu, a Flickr (http://flickr.com) vagy a Google Picasa (http://picasaweb.google.com). Ezek a fent leírt oldalba befűzhetők.

    Célszerű lehet még az iWiWen egy ún. "klub" indítása, ahol megintcsak ingyenes lehetőség nyílik az online közösségi életre (elszármazottaknak például, akik így könnyűszerrel megtalálják egymást).

    * blog = weblog = online napló”
  • 2. matriné 2009. január 11. 09:56
    „Nem tudni élnek e a tiszteletre méltó höveji "csipkeverő testvérek"! Ugyan is a méltányosan híres csipkekészítők is is a "rendeletgyártók áldozatai" azoké, akik lepaktáltak a szemétszállító céggel és azokra is kivetik a díjazást akik, mint Ők nem termelnek szemetet. Rábaközben az alantas lakósságot íly módon kifoszlók még mindig jelen vannak.”
  • 1. P.mester 2009. január 10. 18:47
    „Oslinak miért nincs honlapja?

    A hüvelyi honlap egyébként ragyogó. respect!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előbb tanítani kellene az újraélesztést

Rábaköz - Annak ellenére, hogy országosan egyre több intézménybe helyeznék ki, az orvosok szerint… Tovább olvasom