Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

A dénesfaiak is betársulnának

Takács Lajos dénesfai polgármester szerint a kapuvári kórház anyagi lehetőségeit egy társulás létrehozása javíthatja.
A kapuvári kórház felügyelőtanácsának legutóbbi ülésén (Kisalföld, 2006. október 5.) szó volt az intézmény gazdálkodásáról. Horváth Gyula gazdasági igazgató és dr. Ballagi Farkas igazgató főorvos ismertette a kórház anyagi helyzetét. Eszerint jelenleg a kifizetetlen számlák összege eléri a százmillió forintot, melyből például a fűtésre huszonnyolcmilliót kellene fizetni. Az intézményvezető szerint azonban ez a hiány még kezelhető, bár azt hozzátette, ettől a hónaptól romlanak a finanszírozás feltételei és vélhetően növekedik a hiány mértéke is.

– A felügyelőtanács ülésén több javaslat is elhangzott a hiány kezelésére, de a legjobb ötletnek egy évekkel ezelőtti kezdeményezést tartok – mondta Takács Lajos dénesfai polgármester, aki tevékeny tagja a testületnek. Elmondása szerint néhány éve felmerült, hogy a jelenlegi kistérség tagjai, illetve néhány Fertő-parti település lakosságarányosan (akkor háromszáz forint fejenként) befizetne a kórház fenntartására, hiszen a kapuvári intézmény a körzet negyven-ötvenezer lakosának ellátását végzi. – Többször tárgyaltunk ez ügyben a kapuváriakkal, de valahogy elsikkadt az ügy – hangoztatta Takács Lajos.

Kérdésünkre, hogy miért szakadtak meg a tárgyalások, Ballagi főorvos sem tudott válaszolni. A dénesfai polgármester nemrég újra felemlegette az ötletet és az előzőeknél nagyobb összegű hozzájárulást, akár lakosonkénti ezer forintot is lehetségesnek tart. – A vidékieknek fontos a kapuvári kórház fenntartása, reményeim szerint a város új vezetése létrehozza azt a társulást, melynek keretében befizethetjük az említett összeget – mondta Takács Lajos.

Hozzátette, felügyelőtanácsi tagként több javaslata is lenne az intézmény gazdálkodásának javítására, bár néhány előző pályázat lebonyolításában is talál kivetnivalót. – Itt van mindjárt a dénesfai kastély (a kapuvári kórház tagintézménye) legutóbbi felújítása, ahol a ráfordított százhúszmillió forintból nem megfelelő munkát végeztek – mondta. A nyílászárókat, az intézmény műemléki jellegénél fogva nem hőszigetelőre cserélték, ezáltal a mai napig nem tudják rendesen befűteni a belső helyiségeket (ennek költsége ötmillió forint volt). Az ablakok elégtelen szerelése miatt a zsanérok sorra tönkremennek, javításuk újra több millióba kerülne.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenkét év után változtatott Kapuvár

"Bár néhány helyről ellenkampányt is éreztem, azt hiszem, a választás végeredménye számomra is várható volt. Amikor ’94-ben megválasztottak, ugyanazt mondtam, amit most, döntött a nép. Bár a kapuvári választásra is rányomta bélyegét az országos politika, emellett úgy érzem, a helyiek mindenképpen változást akartak a város vezetésében." Tovább olvasom