Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

A Dal - Pálinkázással ünnepelte a továbbjutást a Fool Moon

A zsűri pontszámai alapján továbbjutott a kapuvári Mészáros Tamással felálló Fool Moon A Dal középdöntőjébe. Fotók.


Az idei A Dal harmadik évada, ám most először szerepelt a műsorban acappella (hangszeres kíséret nélküli) produkció.

A Fool Moon It Can’t Be Over című dalának előadását a négytagú zsűri elegánsnak, parádésnak értékelte. – Nagy élmény volt a szombat este, bár a pontozás miatt az utolsó fellépőig izgultunk. Szerencsére nem sikerült kiszorítani minket az első három továbbjutó közül – mondta a kisalfold.hu-nak Mészáros Tamás. – Bíztunk abban, hogy a produkciónkban minden egyes hang, szólam a helyén lesz, ahogyan azt gyakoroltuk. Három technikus segítette az előadásunkat, összetett munka állt a háttérben – tette hozzá a kapuvári énekes.

A Fool Moon tagjai: Mészáros Tamás, Németh Miklós, Rácz Gergő, Wodala Barnabás, Molnár Gábor. Fotók: MTVA/Nagy Zoltán

Az adás napján a Fool Moon már délelőttől a stúdióban próbált, készülődött, így talán nem meglepő, hogy az esti élő show után pálinkázással lazítottak a fiúk. – Megünnepeltük egy kicsit a sikert, de lélekben már a még kiélezettebb középdöntőre készülünk - zárta Tamás.

A középdöntőket február 15-én és 16-án rendezik, ide került korábban a soproni „Marge", a győri Bogi és Polyák Lilla, illetve a soproni együttes, a Muzikfabrik. A Dal február 22-i döntőjébe nyolc produkció jut tovább, a győztes képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.



Korábban írtuk:

A Dal - Kialakult a középdöntők mezőnye

A zsűri döntése alapján Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon, a tévénézők szavazataival Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast jutott a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.

Az utolsó elődöntőből a legtöbb, 38 ponttal a 22 éves Pál Dénes került a középdöntőbe Brave New World című dalával (szerzők: Gatti Di Amalfi és Jónás Vera). Pál Dénes korábban megnyert egy televíziós tehetségkutatót, tavaly pedig A Dal döntőjéig jutott Agárdi Szilvivel közösen előadott dalával.

A négytagú zsűritől 36 pontot kapott a New Level Empire - The Last One (Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyujtó Sándor, Mayer Petra) című dala, míg 35 pontot szerzett a Fool Moon a cappella produkciója, az It Canít Be Over (Bella Máté, Rácz Gergő, Galambos Attila, Szente Vajk). Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített harmadik elődöntő további hét dalából a tévénézők sms-szavazataival Radics Gigi Catch Me (szerzők: Maria Marcus, Freja Blomberg, Charlie Mason), a Mystery Gang Játssz még jazzgitár (Egri Péter) és a Honeybeast A legnagyobb hős (Bencsik Kovács Zoltán) című dalával jutott tovább a jövő hétvégi középdöntőkbe. Ide került korábban az első elődöntőből Király Viktor, Marge, Szabó Leslie, Oláh Ibolya, a Group'N'Swing és a Depresszió, illetve a múlt szombati második elődöntőből Kállay-Saunders, Joni, Bogi, Polyák Lilla, a Muzikfabrik és Dér Heni.

A középdöntőket február 15-én és 16-án rendezik, a két műsorból A Dal február 22-i döntőjébe nyolc produkció kerül, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában. A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető foglal helyet.

A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük az előzsűri szűkítette 30-asra a mezőnyt.

Korábban

Továbbjutott a zsűri pontjai alapján: Pál Dénes, New Level Empire, Fool Moon.

A közönség szavazatai alapján továbbment a középdöntőbe: Radics Gigi,  Mystery Gang, Honeybeast.

Előzmények - A Dalt az M1 élőben közvetíti 20 óra 20 perctől. A szombat esti adás tétje a középdöntőbe kerülés. Három produkciót a zsűri, hármat pedig a közönség juttat tovább.

A harmadik elődőntőben szerepel a Fool Moon, a vokálegyüttesnek kapuvári tagja is van, Mészáros Tamás. Itt olvashatnak róluk bővebben >>

Ők szerepelnek szombat este A Dal színpadán:

Radics Gigi - Catch me >>

Fool Moon - It Can't Be Over



Gájer Bálint - Elmaradt pillanatok >>

Knoll Gabi - Sweet Memories



New Level Empire - The Last One



BülBüls - Minden mosoly >>

Király Linda - Everything



HoneyBeast - A legnagyobb hős >>

Pál Dénes - Brave New World >>

Mystery Gang - Játssz még jazzgitár


hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserpes Laura: nincsenek gátlásaink A Nagy Duettben

Tovább olvasom